hatása, a család időnként elemésztő hiánya vissza-visszatér, és nem csak
a helyiekkel való kapcsolat dinamikája az, ami ezt meghatározza. Sokkal
inkább váratlan történések, hangulatok, rossz éjszakák, kellemetlensé¬
gek, betegségek, szomorú vagy örömteli események, sikeres vagy sikertelen
munkafázisok azok, amik befolyásolják ezt, természetesen a kutató sze¬
mélyiségének, beállítottságának függvényében. Márpedig a folyamatos be-/
elfogadásért folytatott munka mellett a honvágy leküzdése elleni igyekezet
az, ami ténylegesen nehézzé teszi emberileg a terepmunka folyamatát.
Mindezen túl az olyan típusú terepmunka alatt, ahol az ott töltött idő nem
folyamatos, hanem esetenként évek választják el a kiutazásokat, a kutató
szükségszerűen újra- és újraéli a terepmunka egyes , fázisait", még ha eltérő
hosszúságban, eltérő intenzitással is. Ettől függetlenül az idő előrehaladtával
a késői terepmunkákon az ott-tartózkodást már egyértelműen a tényleges
emberi kapcsolatok dominálják.
Semmiképpen nem gondolom azonban azt, hogy létezik a be-/elfogadásnak
egy szimbolikus pillanata, ami után minden problémamentesen, zavartalanul
működhet. A kapcsolatoknak a terepen - ahogyan a hétköznapi életünkben
is — megvan a maga dinamikája, hullámzása a közelség és a távolság között,
ráadásul ezek az ingamozgások minden helybelivel külön-külön, gyakran
egymástól függetlenül zajlanak, sőt az egyes helyiekkel kialakuló szoros kap¬
csolat természetesen vonzza maga után a másokkal való kapcsolat leépülését.
Nincs tehát cél, amit egyszer s mindenkorra el lehet érni, csak folyamatos
kapcsolati munka van. És a terepmunka utolsó perceiben is nyilvánvaló,
hogy még a legmélyebb kapcsolatainkból sem iktatható ki a köztünk levő
alapvető viszony hatása: kutatók és kutatottak vagyunk.
Idegenségünk ennek megfelelően folyamatosan megjelenik sokszor egé¬
szen apró dolgokban, mozdulatokban, szóhasználatban, tárgyakban. Fontos
szerepe van ebben az öltözetünknek is. Kék télikabátom, amit a terepen
1998 óta folyamatosan hordok, egyértelműen külföldiségem biztos jele volt,
szorosan hozzákapcsolódott személyemhez. Előfordult, hogy az utcán idege¬
nek a kabátomról ismertek föl, és emiatt szólítottak meg. Kutatói szerepem
további külsőségei voltak a környezetem számára az állandó noteszhasználat,
illetve az, hogy mindig hátizsákkal közlekedtem a faluban, ugyanis ez ott
elsősorban csak erdei viselet volt. Mozdulataimat is állandóan megfigyel¬
ték, kontrollálták, reflektáltak a testtechnikáink közötti különbségekre.
Egy esetben egy régen, korábbi terepmunkám alkalmával látott idős hölgy
nyugtázta örömmel szokásaim változatlanságát: , Már megint leülsz a földre
cipőt húzni, és látom, a hátizsákod is megvan. Akkor minden rendben, ez
tényleg te vagy."
Viselkedésemnek, öltözetem szinte minden elemének jelentőséget tu¬
lajdonítottak, és az idegenség reprezentációján kívül további jelentésekkel
ruházták fel azt. Mind a kisebbségi, mind a többségi társadalom örömmel
nyugtázta, hogy az ott igen praktikus zöld színű katonai nadrágot, eseten¬