közöttük. Gyakran aggódva kérdezték helyi ismerőseim, hogy nekem nem
lesz-e problémám emiatt a munkahelyemen, vagy éppen a családom nem
neheztel-e meg a túl hosszú távollét miatt. Ráadásul, mint már említettem,
igazi" munkának szinte csak a nyelvészeti lekérdezéseket tekintették, ezért
nem feltétlenül tudták értelmezni az én , szisztematikus lötyögésem",! azt,
hogy az én munkám igazából , csak" az, hogy folyamatosan jegyzetfüzet és
fényképezőgép — később diktafon is — társaságában velük vagyok, folyama¬
tosan jegyzetelek, és emellett valójában ugyanazt csinálom, amit ők. Szépen
lassan viszont megszokták, hogy nekem az az érdekes, hogy a hétköznapi
életükben részt vehessek, sőt nem nehezteltek azért sem, hogy a legvárat¬
lanabb pillanatokban kaptam elő a jegyzetfüzetemet. Természetessé vált
számukra személyem mellett az újonnan megismert munkamódszerem is.
Hogy ez az elfogadás bizonyosan megtörtént, arra még 1999-ben kaptam
tökéletes bizonyítékot. Miután arra az évre végleg elutaztam a Vaszjugán
mellől, Tomszkban töltöttem még néhány napot, hetet. Ekkor értesültem róla,
hogy szinte ugyanazon a napon, amikor én eljöttem onnan, a Vaszjugánra,
egészen pontosan Novüj Vaszjugánba érkezett egy fiatal angol kutató, aki
néhány hónapos szibériai körutazás keretében vizsgálta a szibériai népek
gyermeknevelési szokásait. VIlagyivosztokban kezdődött útjának vége felé
érintette a Tomszki megyét is, és néhány napot töltött Novüj Vaszjugánban,
ahol igen nagy átfedéssel azokat a hanti családokat kereste fel, akiket addigra
én is jól ismertem. Tomszkba visszatérte után találkoztam vele, és csalódot¬
tan mesélte, hogy tönkretettem a kutatását, mert bárkihez kopogott is be,
hogy nála kérdezősködjön, mindenki kioktatta, hogy , jaj, kedves, nem így
kell ezt csinálni, hanem tudod, úgy, hogy ideköltözöl hozzánk, és köztünk
élsz hosszú ideig, hogy magad meg tudd figyelni, mit hogyan csinálunk"."£
1992-ben azzal az elhatározással kezdtem a terepmunkámat, hogy megta¬
nulom a hanti nyelv vaszjugáni dialektusát, és a helyiek anyanyelvén fogom
a kutatásaimat végezni. Meggyőződésem szerint ez egyértelműen elvárható
minden terepen kutató kulturälis antropolögustöl,'° räadäsul a magyar ku¬
tatäsi hagyomänyok is ezt az elväräst közvetitettek felem Reguly Antaltöl
Schmidt Éváig vagy éppen Ruttkay-Mikliän Eszterig. Helyesen ismerte fel
Mészáros Csaba a magyarországi Szibéria-kutatásokról írva, hogy a magyar
kutatóknak ez, a mély nyelvtudás az egyik sajátossága, erénye.!§ 1998-ban
rövid időn belül le kellett mondanom erről a tervemről. Elég hamar meg¬
tapasztaltam ugyanis azt, hogy a Vaszjugán mellett alig van olyan hanti,