Oldal 50 [50]
48 9" EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE
erős szimpátiát érezve próbáltam - főleg eleinte — távol tartani magam az
,elnyomónak" feltételezett helyi hatalomtól. Ebben a hozzáállásomban több
helyi hanti ismerősöm is megerősített, akik kimondva-kimondatlanul saját
sorsuk tragédiáit, hibáit, hiányosságait az oroszországi helyzetre és az orosz
államot helyben képviselő hivatalnokokra vezették vissza. Terepmunkám
egyik meghatározó beszélgetése a befogadó családom egyik távoli rokoná¬
val zajlott, aki kifejezetten fel is kért arra, hogy képviseljem az érdekeiket,
és vigyem hírüket a világban." A direkt politikai szerepvállalás azonban
idegen volt tőlem.
Ozernojét, mint korábban már emlitettem, még 1998-99 telén is oázisnak
tekintettem a civilizációban. Ez azt jelentette, hogy mentes volt mindentől,
amit a szibériai falusi élet jelentett a számomra: hiányzott a relatíve nagy
zaj, a forgalom, hiányzott az alkohol, a kölcsönért folyamodók zaklatása és
a tévé reggeltől estig tartó zúgása. Csend volt, amit nyugalomnak láttam, és
kevés ember első pillantásra szinte harmonikus együttműködésének véltem.
Áram helyett petróleumlámpával világítottunk, vizet a tóból hoztunk vagy
hóból olvasztottunk, vadászni és halászni jártunk, az ezenfelül való időben
pedig vagy a következő utunkra készülődtünk, vagy az előző út zsákmányát
dolgoztuk fel, vagy pedig a többiekkel beszélgettünk ezek eredményeiről.
Rengeteget esett a hó, hideg volt. Mindehhez hátteret a havas tajga, a meg¬
lehetősen nagy tó jelentette, amelyet télen, nyáron meseszerűnek láttam.
Az itteni lakószobánkból rögtön a falu közepén álló szent fát" és a tó átel¬
lenes oldalán sötétedő, titokzatos, fenséges szent félszigetet láttam. Telente
egy-egy harkály vagy varjú kiáltása a süket tajgai csöndben, amelyben még
a varjú szárnycsattogása is fülsértő zajnak tetszett, tavasszal a tóparton a
sirályok zajongása, a hattyúk éneke, a kakukk sejtelmes — bár monoton —
szólongatása, illetve a repülőmókusok szerelmes rikoltozása töltötte be a tájat.
Megkérdőjelezhetetlen romantika, amit gátlások nélkül, mélyen átéltem,
amelynek szinte minden pillanatát élveztem.
A jelenet főszereplője pedig házigazdám volt, aki fáradhatatlanul dolgo¬
zott, aki igazi „mama Petya”!* mödra mindent megtett a kenyelmemert,
aki nyomokat olvasott, mint Derszu Uzala!" vagy éppen Nathaniel Bumppo
u4 — A te feladatod az, hogy a tévén vagy az újságokon keresztül mondd el azt, hogy itt is élnek
emberek. Veletek egy törzsből valók, és ők most rosszul élnek. [...] Nálatok tudniuk kell
az embereknek, hogy volt itt egy ilyen nép, amelyik valaha nagy volt. Most pedig mi van?
Csak egy kevés maradt belőlük. Élünk csak egymás között és meghalunk. Van, vagyis
volt egy ilyen nép, a ti testvérnépetek.”
145 A färöl läsd: Nagy Z. 2007a: 172-176.
46 1992-es terepmunkánkon érdemelte ki ezt a becenevet, amit nem kis büszkeséggel viselt
sokáig.
Ugyancsak 1992-ben jutott eszébe szinte egy időben nyelvész útitársamnak és nekem is
ez a párhuzam. A Derszu Uzaláról szóló könyv, de főleg a filmes feldolgozása oly népszerű
volt, hogy nem egy vaszjugáni hanti ismerősöm is erre hivatkozott, amikor egy-egy dolgot
147