Oldal 49 [49]
OCR
AZ ÉN FOLYÓM ® 47 nem szerette elkészíteni, mert , túl sokat kell vele vacakolni". Gyakran jutott rám a mosogatás, de a fahordás és a tűzrakás szerepe is. A leginkább hasznos tulajdonságom azonban a fizikai erőm volt. Ennek köszönhetően hetekkel korábban tudott házigazdám orosz barátjával, motoros szánnal az erdőbe menni, mert a rossz, még le nem taposott úton a gyakran elsüllyedő motoros szánt minden alkalommal én emeltem ki a hóból. Egy ilyen utunk alkalmával azzal biztatott, hogy , minden reménységünk benned van". Amikor az erdőben kivágott száraz fát cipeltünk, akkor is rendszerint a fa vastagabb végéhez állítottak. Ez természetes volt idősebb útitársaim esetében, de egy alkalommal, amikor egy velem egykorú férfi állított a fa vastagabb végéhez, akkor őt sokáig vádolták udvariatlansággal. Erőm esetenként jártasságomat is pótolni tudta. Egy alkalommal házigazdám távollétében nekiálltam fát hasogatni, és mire hazaért, igen nagy mennyiséget fel is vágtam. Megérkezésekor megállt, hosszasan nézte, ahogy — azt hittem, kiváló technikával — fat vágok, majd csak annyit mondott, hogy , ha erő van, észre nincs is szükség".!? Másik igen hasznos tulajdonságom az volt, hogy vadászatok alatt az akkor már nem igazán jól látó házigazdámnak gyakran én mutattam meg - akkor még jó volt a szemem -, hogy hol van a mókus vagy a császármadár. Emiatt kaptam tőle egyik legnagyobb dicséretemet is: , Jobb vagy, mint a kutyám, hamarabb veszed észre a vadat!" Mindezeken túl nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy jelenlétem folyamatosan társaságot is kínált az esetenként magányos embereknek. Házigazdám megöregedvén gyakran mondta, hogy egyedül nem megy ki az erdőbe, mert alig lakik már valaki ott, és mi lesz, ha vele történik valami. Segítségemre, társaságomra számítva gyakran mondta rokonainak, hogy velem kimenne még a tajgába, csak azt várja, hogy megérkezzem. Többször elmondta azt is, hogy azért szereti, ha ott vagyok, mert úgy van kivel beszélgetni, nincs egyedül. Házigazdám családjával (túljazonosulva ekkor szinte kerültem az oroszok társaságát, de elsősorban azokét, akiket a helyi hatalom, a helyi elit képviselőinek tekintettem. Ennek egyik elsődleges forrása a mindenkori kisebbség, a gyengék érdekei iránt érzett elemi humanitárius szolidaritásom, ami a magánéletben is jellemez, és amit vitathatatlanul felerősített az egyetemen frissen megismert kulturális antropológia (,naiv""8]) relativista ideológiája is. Ráadásul — mint volt róla szó — a kilencvenes években a magyarországi finnugrisztika erősen átpolitizálódott, a finnugor nyelvű kisebbségek érdekvédelme a tudományos feladatokkal egyenértékű kötelessége volt a kutatóknak, és tudat alatt ezzel az elvárással is azonosulva és a helyi hantik iránt 12 A Ha ész van, erőre nincs is szükség" (Yma ecmv — cuna ne 1ado) orosz közmondást parafrazeálta számomra. Bicz6 2017: 173.
