Oldal 26 [26]
24 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE
János gondozásában megjelent A vízimadarak népe. Tanulmányok a finnugor
rokon népek élete és műveltsége köréből," a Hoppál Mihály válogatta A Tejút
fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról, vagy éppen a Mikesy Gábor
nevével fémjelzett A finnugor népek története — ez a pontosság nem fedez¬
hető fel." Az általam ismert utolsó, a finnugor nyelvű népek kultúrájáról
szóló néprajzi mű címe is Az uráli népek néprajza." Ugyan nem kétséges,
hogy a szerzők mindegyike tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hogyan
is kell értelmezni a , finnugor rokonság" gondolatát, ez szóhasználatukban
nem mutatkozott meg. Ezzel valójában ők maguk is a felszínen tartották,
a szóhasználatukkal relevánssá teszik a , finnugorizmus" ellen megjelenő, a
nyelvi, genetikai és kulturális rokonság közötti különbségekre fittyet hányó
alternatív rokonsági elméleteket."
A magyarországi finnugor néprajzi kutatások konzervativizmusában
nyilvánvalóan szerepe volt annak is, hogy az első világháború kitörésével
gyakorlatilag megszűntek a rendszeres magyar kutatások Oroszország és
különösen Szibéria területén, és ezek csak az 1990-es években indultak be
újra. Nagyon kevés kivételt lehet említeni, jelentősebb szibériai terepkuta¬
tásokat szinte csak Diószegi Vilmos, majd évtizedekkel később Schmidt
Éva és Hoppál Mihály végzett. Az új tereptapasztalatok hiánya a finnugor
kutatásokat jellemzően hagyatékfeldolgozássá tette. A nyelvészetben közvet¬
len anyaggyűjtésre lehetőséget adott az első világháború Esztergom melletti
hadifogolytábora, ahol Beke Ödön mari, Fokos-Fuchs Dávid komi, Klemm
Antal mordvin, Kúnos Ignác tatár, Munkácsi Bernát pedig udmurt és oszét
kutatásokat végzett, illetve anyagot tudtak gyűjteni az orosz nagyváro¬
sokban tanuló diákoktól is." Ennek ellenére generációk dolgoztak Reguly,
majd Munkácsi és Pápay hagyatékának kiadásával, értelmezésével, illetve
most készül a hazai szakma - az eddig is elérhető anyagok gondozása után
~ Schmidt Eva húsz évre titkosított anyagának tudományos feldolgozására.
Ez a hagyaték-központúság, az új nyelvi adatok hiánya sokáig szinte holt
nyelvekké változtatta a kutatásban a finnugor nyelveket. Soha nem felejtem
el azt a beszélgetést, amelyben egy finnugor nyelvész az 1990-es években azt
fejtette ki, hogy lényegi különbség van a belső vagy külső nevekkel megneve¬
zett nyelvek között, hiszen például , osztják nyelvnek" azt a szövegkorpuszt
kell tekinteni, amit a 19-20. század fordulóján ott járt kutatók lejegyeztek,
míg , hanti nyelv" alatt a hantik mai nyelvhasználatát kell érteni, azt, ami
még nincs az archívumokban. A finnugor nyelvtudománynak is idő kellett
ahhoz, hogy alkalmazkodjon a terepkutatások megnyíló lehetőségeihez, és
ne holt nyelvekként viszonyuljon a finnugor nyelvekhez.
56 Gulya 1975.
57 Nanovíszky 1996.
58 Kerezsi 2009.
52 Honti 2010; 2012; Pusztay 1977; 1978; 1995.
60 Pl. Honti László az akkori Leningrádban (Honti 1986).