Oldal 24 [24]
22 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE
oka is. 1887-ben jelent meg Herman Ottó gigantikus, kétkötetes, rendkívül
anyaggazdag könyve a magyar halászatról, ami az egyik legismertebb kérdéssé
tette a néprajztudományon belül a halászatot. Márpedig, ahogy Jankó írja: a
, néprajzi feladatok kiválasztásában csakis az adhatott alapot, hogy néprajzunk
mely fejezetei azok, melyeket már elég alaposan ismerünk, mert eredményes
összehasonlító munkálatról csak akkor lehet szó, ha az összehasonlító anyag¬
nak egyaránt ismerjük úgy a magyar, mint oroszföldi elemeit"."" Ugyanakkor
legalább ekkora jelentősége van annak, hogy a halászatot — a pásztorkodás
mellett - Herman a magyarság ősfoglalkozásaként határozta meg. Ez egyrészt
azt jelenti, hogy a halászatot az emberiség egyik legalapvetőbb élelemszerzési
technikájának tartotta, " másrészt Herman bizonyítottnak látta azt is, hogy
a halászat a magyar kultúrának ősi eleme, hiszen erre utal 1) a magyarok
és elődeik mindenkori lakhelyének kiválasztása; 2) az ősi eredetű történeti
mesterszavak; 3) a halászat számos ősi, magyar eredetű technikája; vala¬
mint 4) az is, hogy az írásos emlékek mindig halásznépként emlegették a
magyarokat. A halászat tehát az a terület — vélte Jankó Herman alapján -,
ahol pontosan meg lehet állapítani és nyomon lehet követni a magyar kul¬
túra kapcsolatát a többi finnugor nyelvű nép kultúrájával. Ugyan a halászat
„ösfoglalkozäs” voltät Jankó a könyvében már határozottan cáfolta, ez az
elmélet mégis egyértelműen meghatározta témafelvetését.
Az sem tekinthető véletlennek, hogy Jankó János a halászat mellett még
a magyar ősvallásnak a samanizmussal való rokonságát kívánta részletesen
kutatni. Ez a kérdés is ugyanazzal a kettősséggel indokolható: a magyar
ősvallás samanizmusként való felfogása addigra már komoly szakirodalmi
hagyományt teremtett, " másrészt pedig ekkoriban a magyar ősvallás keleti
eredetét gyakorlatilag vitathatatlannak tartották. Jankónak ezt a kérdést
nem sikerült részletesen tanulmányoznia, mindössze egy rövid cikksorozata
jelent meg a samanizmusról."
Végső soron a rokonságalapú gondolkodás kialakított egy sajátos kultú¬
raszemléletet is. A finnugor néprajz kutatói a szibériai népek kultúráját a
korabeli nyelvtörténet mintájára különböző időkben, különböző népektől
átvett (avagy , eredeti") elemek mozaikszerű konglomerátumának látták.
Ebben a kultúra végső lényege a múltja, régisége volt. A kultúra tehát egy¬
fajta örökség, amit őseinktől kaptunk, amit mi csak tovább örökítünk. Ez
szélsőséges esetekben azt is jelenti, hogy valójában nem az embereknek van
16 Jankó 1900a: 10.
" Ettől, az ő megfogalmazásában, , tagadhatatlanul lényegesen függött mindenkoron az
ember fennmaradása; e foglalkozás alakulására és fejlődésére nézve legközvetetlenebbül
hatott a parancsoló szükség, az éhség; minthogy pedig ez folytonos kielégítést kívánt és
kíván ma is, a halászat szerszáma és ennek járása már igen korán fejlődött ki" (Herman
1898: 7).
148 Vö. Dömötör 1990.
4 Jankó 1900b.