Oldal 118 [118]
116 " A MEGÉRTÉS ÉDES ÖRÖME
Mi, brúk, furcsa szerzet vagyunk, furcsa a mi sorsunk! Aztán ha azt mondták
nekünk, hogy vezessünk repülőgépet, féltünk attól, ami távol áll tőlünk [ami
idegen a számunkra]. A járművekkel ugyanez a helyzet. Kevesen tudnak autót
vezetni közülünk. Így aztán megint csak összevegyültünk azokkal!
— És akkor azért éltetek az amerikaiak oldalán / azért fogadtátok el az ural¬
mukat, mert féltetek az amerikaiaktól, és azért éltetek a vietnámiak oldalán /
azért fogadtátok el az uralmukat, mert féltetek a vietnámiaktól?
— Igen, mert féltünk.
— És a franciákkal is ez a helyzet?
— Igen, féltünk, életben akartunk maradni! S ha elfogadtuk a [franciak]
uralmát, azért tettük, mert szépen beszéltek/bántak velünk, s mert amikor
összehozott a sors velük [,, találkoztunk velik"], nem bántottak bennünket.
Mindössze ezért! Ha azt mondták, hogy tegye ki-ki a maga dolgát, külön-kü¬
lon [,, menjünk, és járjunk külön"], senki ne bántsa a másikat, senki ne
mondjon rosszat a másikra, ki mit szeretne, tegye, ki-ki menjen oda, ahova
neki tetszik, a szükséges dolgokat mindenki szerezze be magának, senki ne
szólja meg a másikat, akkor azonnal rendben is volt közöttünk minden! És
ha most a vietnámiak nem tartanának mindig eligazítást, ha mindenki ott
irthatná az erdőt, ahol akarja, ha oda mehetnénk, ahova akarunk, nem kelle¬
ne mindenhez papír — azonnal rendben is lennének a dolgok! De hát mindig
az a papír! Menni csak akkor lehet, ha van papír, azt papolják egyre, hogy
az erdőt ne irtsuk, ,,ne tedd!", és mi engedelmeskedünk nekik. Ha nem így
tennénk, börtönbe kerülnénk. [...] Szóval, mi, brúk, ilyenek vagyunk! És ha
csak egy embert is megölnek közülünk, százak reszketnek utána; mindany¬
nyian félünk, ha egyet is elpusztítanak közülünk! ,, Látjátok, kinyírtak egyet,
vigyázzatok, ezek nem tréfálnak! "
— Szerencsétlen sorsotok van!
— Igen, nagyon szerencsétlenek vagyunk. De ha lenne egy saját főnökünk/
vezerünk [bru: pua], valaki közülünk, akkor nem tűrnénk már, az is lehet,
hogy magunktól harcolnánk, kevesen vagyunk mi, brúk, de mi is tudunk har¬
colni, hidd el nekem! Nekünk is van szívünk [,,epénk”’], mi is tudunk hara¬
gosak lenni, de hát nincs főnökünk/vezérünk, senki nem teremt elő semmit
nekünk! Töltényünk nincs, a vietnámiaktól kapjuk, puskánk nincs, az is a
vietnámiaktól jön, a gránátot is tőlük kapjuk, mindent ők teremtenek elő
nekünk. Még kibiztosítani sem tudjuk a puskát, mindent ők magyaráznak el
nekünk, , nézd csak, így kell kibiztosítani, így húzod fel!".
— És azt mondod, ha saját főnökötök/vezéretek lenne, mindannyian har¬
colnátok?
— Igen, bizony, ha sajat fonökünk/vezerünk lenne, nagyon is tudnank har¬
colni.
[A beszélgetést folytatjuk, s elérünk odaig, hogy kideriil: Khoi Sarang és a bruk
még a vietnámi adminisztrációban dolgozó saját brú elöljärdiktöl is felnek.]