A kommunista megtérés másik módja a , korbács" volt. Ebben az esetben
nem feltétlenül kell nyílt erőszakra, verésre, fegyverrel kényszerítésre gon¬
dolni, bár a polgárháború idején, élesebb helyzetekben ilyen is volt. Sokkal
inkább arra, amit a 4. számú szöveg oly meghatóan fogalmaz meg: az örökös
tiltásokat, előírásokat, ülésezéseket, az azokon hangsúlyosan megfogalmazott
, vágyakat" és , kéréseket", a verbális ráhatás erőszakos módjait: az , addig
mondom, míg bele nem fáradnak, és meg nem csinálják"; vagy az , idősebb
testvér — fiatalabb testvér" viszony örökös hangsúlyozását, amelyben az
etnikai kisebbségek természetesen a , fiatalabb testvérek", akiknek emiatt
, illik" figyelemmel lenniük az , idősebbek" elvárásaira; és akkor még nem
beszéltem a nyílt fenyegetésről. Akár így, akár úgy, a brúk — a fentiekben
elemzett , félénk" habitusukból adódóan is — előbb-utóbb meghajoltak a vi¬
etnámiak akarata előtt; az emberek végső soron mindenütt alávetik magukat
az államhatalomnak.
Egy rokonság-elvű társadalomban egyébként, ha az idősebbek, a falu vagy
a rokonsági csoport vezetősége, mai szociológiai szakszóval élve, a ,,véle¬
ményformáló elit" valamilyen ok miatt lecsatlakozik az egyik félhez, jelen
esetben a kommunista gerillákhoz, akkor a falu apraja-nagyja természetes
módon követi őket, s a döntéshozatali mechanizmus alapvetően konszenzusos
keretei között fel sem merül, hogy a falu egyik fele szembekerüljön velük, és
másképpen cselekedjék. Ilyen körülmények között a , megtérés" kérdése való¬
jában alig merül fel: az említett életút-interjúból tudom, hogy Khői Saráng is
tizen-egynehány éves korában, fiatal legénykeként kezdte meg a , Viet Cong”
(Viêt Công) szämära végzett , munkát", amit akkor már a falu és a környék
egésze természetesnek tartott a hosszabb ideje tartó indoktrináció következ¬
tében, s amibe Khői Saráng a brúk között szokásos módon nevelődött bele.
A fentiekből egyenesen következik, amit számtalan brú elmondásából, de
különösen Khői Saráng élettörténetéből ismerek: a brúk döntő többségben
a pillanatnyi helyzet és érdekeik függvényében hol ide, hol oda csapódtak
a két harcoló fél között. Maga Khői Saráng is többször váltott tábort, hogy
végül, amikor úgy érezte, a kommunisták cserben hagyták, az amerikaiak
szolgálatába szegődjön, maga után vive teljes faluját, aminek akkoriban ő
volt a falufőnöke. És még itt sem zárult le élettörténete, mert amikor 1972¬
ben hazatért a Ouáng Tri városka melletti menekülttäborböl, az üj politikai
keretek között természetes módon hangsúlyozta kommunista előéletét, amiért
kitüntetést is kapott; a vele együtt élő szük rokonság pedig olyan társadalmi
közeg és összetartó erő, amelyben az egykori politikai állásfoglalás má¬
sodlagos tényező a rokonság tényéhez képest. Ilyen körülmények között a
modernitás iránti vágy által vezérelt megtérés akommunizmusra különösen
tarthatatlan érvvé válik.
Hátravan még egy utolsó kérdés. Salemink hangsúlyosan a jelenről, az
utolsó negyedszázad fejleményeiről, , a globalizáció jelenlegi korszakában a
posztkoloniális államról" beszél, de akommunizmusra való megtérést — ha