OCR
az oroszok , senkit nem kényszerítenek a vallás gyakorlására".?" A leginkább szembeszökő ilyen motívum azonban a cári és általában az uralkodói hatalom megítélése, amely nemcsak személyesen Milton, de az egész kor számára központi kérdés volt. Az Oroszországgal kapcsolatos kora újkori nyugati sztereotípiák egyike szerint az orosz cár zsarnokként uralkodott, alattvalói pedig rabszolgaként viselték magukat." Ha azt várnánk, hogy Milton reflexszerűen követi és reprodukálja ezeket a nézeteket, a Moszkôvia szôvege ränk cäfol: amint Matthey Binney is bemutatja két frissen megjelent tanulmänyäban: Milton legfontosabb kijelentései a cárról (pl. ,, A cárnak korlátlan hatalma van.") és az angol-orosz kapcsolatokról sokkal összetettebbek a korabeli előítéleteknél. Binney szerint Milton , olyan etikai és politikai indíttatású elbeszélést ad elő, amely egyszerre mutatja meg az állam erősségeit és gyengeségeit", emellett bőséges példákkal illusztrálja az (arisztotelészi értelemben felfogott) jó és a rossz kormányzást. Milton ezáltal nemcsak a kortárs angol vezetőket, intézményeket és politikai gyakorlatokat bírálta, hanem egyúttal meg is előlegezte az orosz cár 18. századi, döntően pozitív angol ábrázolásait.? De még ha nem is mélyülünk el a kora újkori politikaelméletekben, a Moszkóvia olvasóiként nyilvánvalóvá válik, hogy Milton sokrétűen és sokféleképpen jeleníti meg 30 Milton magánéletében központi kérdés volt a váláshoz való jog, miután Mary Powell-lel kötött házassága egy időre megromlott. Nézeteit 1643 és 1645 között több röpiratban adta elő (ezekből szemelvényeket közöl Szenczi Miklós a Milton, az angol forradalom tükre című kötetben). Hasonlóképpen, élete előrehaladtával egyre fontosabbá vált számára a lelkiismereti szabadság, s a vallás mindenfajta intézményesült formájával szemben gyanúval viseltetett. 31 Gondoljunk csak Sir Philip Sidney Astrophil és Stella című szonettciklusára, amelyben a „slave-born Muscovite? kifejezés szerepel (Kiss Zsuzsánna fordításában: , rabnak szült orosz"). 32 Matthew W. Binney: Russia as ‘Pattern or Example’: John Milton’s A Brief History of Moscovia (1682), Prose Studies, vol. 42, 2021/2, 150-176. Lasd még ud: John Milton’s A Brief History of Moscovia (1682): Aristotelian Virtue and Reproach of the Past, Philological Quarterly, vol. 100, 2021/2, 135-160. 106