Seite 69 [69]
OCR
szaszerezze a hajókat a holttestekkel és az áruk nagy részével, és visszaküldje őket Angliába, de mivel a hajóknak a szigetelése a két évi lappföldi telelés alatt — ahogy várható volt - tönkrement, útközben elsüllyedtek, a halottakkal és az értük küldött szállítókkal együtt. Chancellor azonban, aki így egyedül maradt hajójával és legénységével, Vardö felé vette az útját, oda, ahol a megegyezésük szerint a többieket bevárták volna. Miután hét napot ott időzött anélkül, hogy bármilyen hírt kapott volna felőlük, végül úgy döntött, hogy kitart az útján, és olyan messzire hajózott, hogy már nem voltak éjszakák, csak folyamatos világosság, és a nap több napon át tisztán sütött arra a hatalmas és határtalan tengerre. Végül behajóztak egy nagy öbölbe, amelyet, mint később megtudták, Szent Miklósról neveztek el. Észrevettek egy halászhajót, és utána eredtek, hogy megtudják, milyen emberek vannak rajta. A halászokat ámulatba ejtette az angolok nagy hajója, mely új és furcsa látvány volt számukra; el is akartak menekülni, de amikor utolérték őket, nagy rettegéssel arcra borultak, és próbálták Chancellor lábát megcsókolni. Ő azonban felemelte őket, és az udvariasság minden jelével és gesztusával megpróbálta megnyerni a jóindulatukat. Nem sokkal azután, hogy eltávoztak, elterjesztették a hírt, hogy egy idegen nemzetből érkeztek a jövevények, és nagy melegséggel szóltak az emberségességükről. Erre az emberek összeszaladtak, és hasonlóan szívélyesen és udvariasan bántak velük, ingyen kínálták őket élelemmel, és kereskedni sem vonakodtak volna, ha alattvalói hűségük nem kötötte volna ki, hogy ezt csak az uralkodójuk előzetes beleegyezésével tehetik. Miután mindkét fél érdeklődött a másik kilétéről, az angolok megtudták, hogy Oroszországban vannak, ahol abban az időben Iván Vasziljevics volt a cár. A helyi kormányzó titkos üzenetet küldött a cárnak, amelyben értesítette az idegen vendégek 67
