OCR Output

szaszerezze a hajókat a holttestekkel és az áruk nagy ré¬
szével, és visszaküldje őket Angliába, de mivel a hajóknak
a szigetelése a két évi lappföldi telelés alatt — ahogy vár¬
ható volt - tönkrement, útközben elsüllyedtek, a halot¬
takkal és az értük küldött szállítókkal együtt. Chancellor
azonban, aki így egyedül maradt hajójával és legénysé¬
gével, Vardö felé vette az útját, oda, ahol a megegyezésük
szerint a többieket bevárták volna. Miután hét napot ott
időzött anélkül, hogy bármilyen hírt kapott volna felőlük,
végül úgy döntött, hogy kitart az útján, és olyan messzi¬
re hajózott, hogy már nem voltak éjszakák, csak folya¬
matos világosság, és a nap több napon át tisztán sütött
arra a hatalmas és határtalan tengerre. Végül behajóztak
egy nagy öbölbe, amelyet, mint később megtudták, Szent
Miklósról neveztek el. Észrevettek egy halászhajót, és
utána eredtek, hogy megtudják, milyen emberek vannak
rajta. A halászokat ámulatba ejtette az angolok nagy ha¬
jója, mely új és furcsa látvány volt számukra; el is akartak
menekülni, de amikor utolérték őket, nagy rettegéssel
arcra borultak, és próbálták Chancellor lábát megcsókol¬

ni. Ő azonban felemelte őket, és az udvariasság minden
jelével és gesztusával megpróbálta megnyerni a jóindula¬

tukat. Nem sokkal azután, hogy eltávoztak, elterjesztet¬
ték a hírt, hogy egy idegen nemzetből érkeztek a jövevé¬
nyek, és nagy melegséggel szóltak az emberségességükről.
Erre az emberek összeszaladtak, és hasonlóan szívélyesen
és udvariasan bántak velük, ingyen kínálták őket élelem¬
mel, és kereskedni sem vonakodtak volna, ha alattvalói
hűségük nem kötötte volna ki, hogy ezt csak az uralko¬
dójuk előzetes beleegyezésével tehetik. Miután mindkét
fél érdeklődött a másik kilétéről, az angolok megtudták,
hogy Oroszországban vannak, ahol abban az időben Iván
Vasziljevics volt a cár. A helyi kormányzó titkos üzenetet
küldött a cárnak, amelyben értesítette az idegen vendégek

67