OCR
kegyben részesülnek, habár fizetség nélkül harcolnak. December 12-én a cár mindig kilovagol a városon kívüli földre, követi egész nemessége spanyol és török lovakon nagy pompával, előtte menetel 5000 nehézpuskás katona, akik addig lőnek egy jégtorlaszra, amíg teljesen le nem bontják. A lőfegyvereket, melyek minden fajtájából nagyon sokat tartanak, kirakják két faházzal szemközt, melyeket legalább 30 lábnyi vastagságban feltöltenek földdel, majd a legkisebb fegyverrel kezdve mindegyikkel háromszor lőnek, s így a házakat földig lerombolják. Mindezek után hat hatalmas ágyújukat sütik el, melyeknek a golyói egy méter szélesek, s így röptük szabad szemmel is látható. Végül mozsárágyúkból lőnek gyújtólövedékeket a levegőbe. Miután a cár így megszemlélte, hogy mire képes a tüzérsége, visszatér otthonába ugyanabban a rendben, ahogy érkezett. A görög egyházat követik, de túlzó babonasággal; szertartásaikat orosz nyelven végzik. Úgy tartják, hogy a Tízparancsolat nem vonatkozik rájuk, mondván, hogy Isten ezeket a parancsolatokat a törvényében adta, ? melyet Krisztus a kereszthalálával eltörölt. Az úrvacsorát két szín alatt veszik. 4 böjti időszakot tartanak, s naponta vannak istentiszteletek a templomaikban hajnali két órától estéig, de a kurvázásban, az iszákosságban és a harácsolásban senki nem rosszabb, mint a papság.? Sok nagy és gazdag kolostoruk van, ahol nagyszerűen fogadják a vendégeiket. A trojcei kolostorban?! 700 barát lakik, nagyon vastag téglafalai vannak, melyeken sok 32 Azaz: az Ószövetségben (Mózes öt könyvében). 33 A korrupt, erkölcstelen papság kritikája Milton egész életművének egyik alapmotívuma. 34 A Szentharomsag-Szergij-kolostor Szergijev Poszad varosban, Moszkva kézelében. 27 Hakluyt 1:316. Vallás, Hakluyt 1:253. Hakluyt 1:242, 321. Hakluyt 1:320.