OCR Output

Délkelet,
Hakluyt 1:325.

Hakluyt 1:334.

A jól megépített, négyzet alaprajzú vár" hegyen áll, ke¬
rülete két mérföld, téglafalai nagyon magasak és egyesek
szerint 18 láb vastagok. 16 kapuja van, és ugyanennyi
bástyája. A nagyobb vásárokat a várban tartják, télen
viszont a folyón, amelyet akkor kemény jég fed. Ez a
Moszkva nevű folyó délnyugati oldalról körbeveszi a vá¬
rat, ahol a cár palotája található, valamint kilenc ékes
templom aranyozott, kerek kupolákkal. A palotának sem
a belseje, sem a külseje nem olyan pompázatos, mint a
király kastélyai Angliában, inkább a mi régimódi épüle¬
teinkre hasonlít kis ablakaival, melyeknek némelyikében
táblaüvegek vannak, mások fa- vagy vasrácsozatúak.?
Aki Moszkvától a Kaszpi-tengerhez utazik, a Moszk¬
ván hajózik le az Oka folyóig, majd néhány várat érintve
Rjazanyig jut, amely valaha híres város volt, de már csak
a romjai állnak. 10. napra Nyizsnyij Novgorodba ér, ahol
az Oka a Volgába ömlik, amit a tatárok Idelnek neveznek.
Onnét 11. napra Kazanyba érkezik, amely korábban na¬
gyon gazdag tatár város volt, de most az oroszok az urai.
Falait először fából és földből emelték, de Vasziljevics
cár" ideje óta terméskőből áll. Kazanytól a Káma folyó¬
ig, mely Permia tartományából ömlik a Volgába, a folyó
bal oldalán élő emberek pogányok, akik az erdőben élnek,
házaik nincsenek. Ezeken túl Asztrahánig a mangut és
nogaji tatárok élnek," a folyó jobb partján pedig a krí¬
miek. Moszkvától Asztrahánig körülbelül 1800 mérföld

22 A Kreml.

23 A 16-17. században gyakori volt, hogy olajos papírral fedték be az
ablakokat.

24 IV. Ivan (1547-1584). Milton (más 17. századi angol szerzőkhöz ha¬
sonlóan) nem értette, az oroszok hogyan használják az apai neveket.

25 Milton széljegyzete hibas, a leiras forrasa Hakluyt 1:325.

26 A Nogaji Tatár Kánság területén élő tatár törzsek.

22