OCR
ezt a nevet. Innét vízen lehet továbbutazni Vologda nagy városáig, mely a közepét átszelő folyóról kapta a nevét. Vologdában van egy vár, amelyet kőből és téglából épített fal vesz körül, és sok a fatemplom is, kettő minden egyházközségnek, az egyiket télen kifűtik, a másikat nyáron használják. Nagy forgalmú város jó 1000 mérföldnyire Szent Miklóstól." A vízi út eddigi szakaszán nincs más szálláslehetőség, csak szabad ég alatt a folyóparton, s ellátás is csak annyi, amennyit magával visz az ember. Vologdából szánokkal utaznak tovább a Volga menti Jaroszlavlba. A Volga szélessége itt legalább egy mérföld, s innét 2700 verszta hosszan folyik a Kaszpi-tengerig, forrása a Beloje Ozero nevű tó, amelyen erős torony épült: háború idején ebbe menekítik a kincstárat Moszkóvia uralkodói." Az út Jaroszlavltól Rosztovba visz, majd Pereszlavlba, ami egy szép to partjan fekv6 nagyváros, onnét pedig Moszkvába. Jaroszlavl és Moszkva között 200 mérföld a távolság, a vidék pedig olyan termékeny, olyan sűrűn lakott és annyira tele van falvakkal, hogy délelőttönként általában 7-800 szánt is látni, amint sózott halat hoznak vagy gabonát szállítanak visszafelé. Moszkva, a főváros, az 55. szélességen fekszik, Szent Miklóstól r500 mérföld távolságra. A külvárosaival együtt állítólag nagyobb, mint London, de építészetileg közönséges: a házai és a templomai főleg gerendából épültek, csak kevés van közülük kőből, az utcái burkolatlanok. 20 Hakluyt 1000 versztat ir (1:312). 21 Milton (és forräsa, Hakluyt) talän az erödszerü Kirillo-Belozerszkij kolostorra utal, amely a Beloje Ozero partjan allé Belozerszk és Vologda között helyezkedik el. A korabeli, Milton által is használt térképeken (Mercator, Ortelius) a tó közepére rajzolt kis tornyot találunk. Lásd Abraham Ortelius 1570-es, valamint Gerardus Mercator 1595-ös térképét a 86-89. oldalakon. 21 Vologda. Jaroszlavl. Hakluyt 1:377. Hakluyt 1:248. Hakluyt 1:251. Hakluyt 1:335. Moszkva. Hakluyt 1:313.