Oldal 156 [156]
OCR
Filiczki művei szempontok alapján akarjuk megérteni azt. A scaligeri—arisztotelészi értelemben tehát az alkalmi költemény ható oka az az esemény lenne, amelyikre készült, és céloka a címzetten keresztüli társadalmi pozíció finomítása. Viszont ha a scaligeri képverset nézzük, akkor arra már egyáltalán nem igaz a viasztábla és íróvessző hasonlat. A scaligeri képverset ugyanis inkább az edény formájával és annak tartalmával lehetne megragadni. (Bár nem teljesen jó a hasonlat, hiszen az edénynek magának is van anyaga. Jobb lenne olyan jégszobornak elképzelni, amelyiknek a formáját egy róla leválasztható sablon adná meg.) Scaliger képversénél a felcsendülő hangokból összeálló szavak audiális, vagyis időben kiterjedő akusztikus hosszát elméletileg a leírt szavak vizuálisan is befogadható hossza jól tükrözi. És ez lenne az az absztrakt percepció, ami az akusztikai élményt — mintegy átszámolva — vizuálissá fordítja. Scaliger előfeltevése nagyon inspiráló, de csak elméleti szinten működik, mert a gyakorlatban, egy vers felolvasásánál a sortöréseket lehetetlen megfelelően úgy visszaadni, hogy a sorok hosszából aztán , akusztikus kép" jöjjön létre. Ha az alakzatokhoz konkrét metrumokat tudnánk társítani, akkor más lenne a helyzet, de nem tudunk: , Nulla vero certa lex est. Scaliger megközelítése csak a képversek egyik fajtájára vonatkozik. Ennek őseredeti változata a filozófus, thébai Szimmiasz (Kr. e. 5-4. szäzad) tojâsverse, amelyet két képversével Scaliger is megidéz poétikäjäban ,Kis tojás" (Ovum pusillum) és , Nagyobb tojás" (Ovum grandius) címen, amelyek közül Scaliger szerint az első egy pacsirtatojás, a második pedig egy hattyútojás lenne (lásd 19. ábra)." 5 ScALIGER 1561, 69 (2.25). 154
