Oldal 150 [150]
OCR
Az alkalmi költészetről Annak ellenére, hogy a 127. — Inscriptio című — záró fejezetet nehéz lenne külön műfajnak érteni, Scaliger viszonylag sokat foglalkozik vele mint epigrammával. Egy mű argumentumának, vagyis összefoglaló tartalmának, címének a megszerkesztését vizsgälja peldäkkal.'** Nem lehetetlen, hogy létezik ilyen alkalmi költemény, amelyik paratextusként egy ajánlott könyv tartalmát foglalná össze, azonban Filiczkinél nem találkozunk ilyennel. Viszont az inscriptio felirat" értelmével — amit Scaliger az Epigrammata című 126. fejezetben tárgyal — később részletesebben is foglalkozunk (lásd 161. oldal). És hogy mindezek után milyen tanulságot vonhatunk le Scaliger poétikájából a si/va-műfajról? Azt, hogy Scaliger összefoglalója alapján biztos nem tudna megírni senki semmilyen alkalmi költeményt (ahogy az 1607-es giesseni iskolai poétika alapján sem). Gyakorlati haszna csekély, elméleti összefoglalónak viszont rendszertelen és sok helyen homályos (talán tényleg csupán félkész vázlatait adta ki később a kiadó). Ugyanakkor számos ponton kiegészíti és átformálja legfőbb mintáját, Menandrosz retorikai művének szónoki műfajait, és a 16. századi gyakorlathoz igyekszik igazítani. Menandrosz viszont felépítésüket is részletezve alaposabb leírását adja a szónoki műfajoknak, ami miatt használhatóbb segítségnek tűnik az alkalmi költemények megszerkesztéséhez is. Már csak azért is, mert eredetileg az adott eseményen az alkalmi költeményeket el is szavalták, tehát elsősorban szóbeli műfajként kell tekintenünk rájuk, amelyekkel csak mintegy mellékesen, reprezentatív súlyuknak megfelelően az adott esemény időbeli kereteit a nyomtatással időtlenné tágítva találkozunk nyomtatvány formájában is. Alkalmi költemények megírásához — ha metrumba tört szónoklatokat látunk bennük — a menandroszi összefoglaló alapján az alkalmi prózai szövegek szabályait versmértékre is szabhatjuk. De ezek a retorikák és poétikák csak kiegészítői lehetnek azon versgyűjteményeknek és alkalmi nyomtatványoknak, amelyeket mintaként — mintegy formuláriumként — használhattak a versírók. Az alkalmi költészet szabályait tehát inkább a gyakorlatban sajátították el, mintsem leírt szabályrendszerek követésével. summa sit affectus, omnibus sane communis, ita tamen ut in guibusdam sit verus, in aliis fictus. [...] Haec a sylvis et cantu musico valde sunt aliena, verum si grande poema pangis, ad hunc maxime modum introducendae sunt personae. Quod si quis poeta et sit, et a patria habeatur, ei sane carminibus pro oratione uti licet. [...] Decedens aliena terra, in qua diu vixeris, eam patriae nomine appellabis, salutabis. Beneficiorum memoriam aeternam fore polliceberis, quamquam veterem veramque petas patriam, tamen te bis natum existimare. Hic meliora natalia iam adulto, atque intelligenti, ibi vulgatiora. Hic te semper futurum, ubi inveneris id, quod ubi fueras denegabatur. Caelum ipsum, inquam, quod ibi ablatum, hic recuperavi. Claudes poema bene ominatis verbis, faustisque precationibus. [...] Nobis ita libuit oxoBathpia vocare, quomodo ÉmBatipiov id, quo reditus in patriam celebratur”. ScALIGER 1561, 159. 148 „Inscriptio est uno, aut non multo pluribus verbis comprehensio eius partis operis, cuius partis gratiae caeterae partes omnes veniunt ad totius constitutionem. Quae definitio paulo ampliore circumscriptione a nobis tradita est, ut minore negotio perciperetur. Est igitur comprehensio quemadmodum id, quod Graeci nepıoynv, Latini argumentum vocant, nam quod quidam grammaticorum etiam bnödeoıv appellarunt, id contra quam verbi ratio monet, ausi sunt”. SCALIGER 1561, 171. 148
