Page 145 [145]
OCR
Az alkalmi költészetről communisait és lehetséges témáit."! De erre — mintegy mellékesen — visszatér majd a 115. fejezetben is, és cúkTIKÓG-ként, vagyis valamilyen kívánság kifejezőjeként határozza meg.'”” A giesseni poetika meghatärozäsa sokkal egyertelmübb: A genethliacum a születéshez kapcsolódó vagy a születésnap (ami sokszor inkább névnap) írt költemény, ami az utódokról szól." Az Epitapbium, Epicedium, Monodia, Inferiae, Parentalia, Tbreni, Neniae című 122. fejezet a halottbúcsúztató irodalomról sokkal világosabban fogalmaz." "EriTágptog Aóyoc-nak nevezi azokat a beszédeket, amelyeket az ünnepelt sírjánál mondtak el. Ezt éniúuBiov-nak is mondták, de ennek pontos használatát nem tudja, ahogy azt sem, miként lett Aphrodité jelzője (epitümbia; Venus libitina). Felhívja a figyelmet arra is, hogy az énttágptog és az émikúöetog jelző ugyanazt jelenti, miként a gyászdal jelentésű éritágptog és émikúöstov (epicedium) főnevek is. Az epitáfium a következő részekből áll: gyász, a veszteség megmutatása, siralom (/uctus), vigasztalás (consolatio) és buzdítás. Ugyanakkor idézi Serviust is, aki egyetlenként mégis csak különbséget tesz a kettő között. Servius szerint epicediumot azok fölött mondtak, akiket még nem temettek el, az epitäfiumot pedig már a sír fölött, vagy a sírra írva. Latinul oratio funebrisnek nevezik azt, amit temetéskor tartanak, az epitäfium pedig valójában epigramma, és elogiumnak is mondják, mert ráírják a sírra. Mivel epitáfiumot évfordulók alkalmával is írtak — miként Platón is tette —, emiatt a rituális, "halotti áldozat jelentés miatt nevezik carmen inferiarum-nak, parentalidnak vagy gyakrabban tbrenosnak (Opfjvoc) is, amely utóbbi eredetileg egy közösség, város, régió pusztulása miatti gyász. Az epitaphium anniversariumböl viszont a fent felsorolt öt rész közül hiányzik a siralom (/uczus), hiszen már nem friss a gydsz. Habar a monodia (uov@dia) kifejezest eredetileg a körust auloszszal (fibia) kísérő gyászdalra értették, tehát zenés műfaj, a kórus kántálta szöveg miatt mégiscsak epitáfiumnak számít. Ennek sokféle címzettje lehet, és másként kell szólni a császárhoz, a sereghez, egy városi magisztrátushoz, magánszemélyhez, férfihez, nőhöz vagy gyerekhez. A vers kezdődhet egy nyugodt, gyászos vagy akár rémült bevezetéssel, amit néha megszakíthatunk felkiál31 „Aequum fuit post nuptias primo quoque tempore tractare natalia liberorum, nisi cuipiam plus libeat effingere confabulationes quae inter virum, atque uxorem fieri consuevere, quas oaristyas veteres appellarunt. Cuiusmodi habes apud Homerum Hectoris et Andromaches, verum id unum exemplum memini, idque in opere iusto, non autem in poematico separato. Quod si quis ea perstet in sententia ut is ei locus debeatur, non laboro. Verum idem sciat, aequali ratione praeponendas epithalamio susurrationes inter procum et puellam. Quale genus poematis habes apud Theocritum”. SCALIGER 1561, 155. Ezzel Menandrosz sem foglalkozik túl sokat. Először a napot kell dicsérni, amelyiken megszületett az ünnepelt, majd a családját, születésének körülményeit, neveltetését, szokásait és tetteit. Aztán végül dicsérjük újra a napot. MENANDER 1981, 158-161 (412.3—413.4). 132 ScALIGER 1561, 163. 18 „Genethliacum est carmen natalitium; seu in honorem natalium conscriptum. Dictum dno tijg yevéOAnc, id est, a generatione”. Finck, HEtwic, BACHMANN 1607, 295. Menandrosz külôn târgyalja az epitaphiumot és a monédiät. Megkülônbôzteti az epitaphium rituälis, évfordulókhoz kötött verzióját, amely inkább exkómium, hiszen a gyász után évtizedekkel, vagy akár évszázadokkal is készülhetnek, és a friss sírnál elmondott verzióját. A monódia leírásánál ugyan nem tér ki arra, hogy mi a különbség a kettő között, de arra lehet következtetni, amit Scaliger is említ, hogy a monódiát nem a sírnál szavalták. Hangszeres kiséretet nem emlit. MENANDER 1981, 170-179 (418.5-422.4), 200-207 (434.10-437.4). 134 143
