Page 136 [136]
OCR
Az alkalmi költészetről - Soteria - Evocatio (invocatio) Buzditäs: - IIporpentiköv - Hopoıveriköv - Novdertiköv - Hapauvonrıxöv (consolatio) Búcsú: - Propempticon - Anoneuntiköv - Apobaterion A másik megközelítése a si/va-műfajoknak az a csoportosítás lehet, amelyre maga Scaliger is céloz. Vagyis a si/va facieseit a klasszikus retorika két beszédfajtájára, a genus deliberativum-ra (ovuBovisvtwv) és a genus demonstrativumra (ÈmdEwtikôv) osztani." Scaliger minden műfajt — azokat is, amelyek a klasszikus felosztás szerint a genus demonstrativum alá tartoznának — a genus deliberativum alá sorol be." Eredetileg a genus demonstrativum vagy laudativum magasztaló, ünnepi beszédet jelent, míg a genus deliberativum tanácskozó beszédet, amely az összehívott gyülekezet előtt nem annyira dicsért valamit, mint inkább a gyülekezetet meggyőzni akarta valamiről, rá akarta beszélni, rá akarta venni valamire, a gyülekezettől kérni akart valamit. (Annyiban is érdekes Scaliger leegyszerűsítése, hogy a si/va-verseket nem a magától értetődőbb laudációkként és ezen keresztül a genus demonstrativum peldäikent fogja fel.) Az alábbi ábra tehát a scaligeri si/va-műfajokat igyekszik szemléltetni a klaszszikus retorika két beszédfajtájára redukálva, jelölve a két halmaz közös metszetét is: 110 Ehhez lásd: , - Tanácskozó beszéd (to szümbuleutikon genosz, latinul: genus deliberativum). Nevét onnan kapta, hogy fontos döntések meghozatalára összehívták a népgyűlést, s a gyülekezet előtt mondta el a szónok a jövőt érintő, döntést kívánó politikai beszédét. A szónoknak azt kell bizonyítania, hogy az általa bemutatott tárgy hasznos-e vagy káros; első esetben feladata a rábeszélés (prozropé, latinul: suwasio); a második esetben pedig a lebeszélés (apotropé, latinul: dissuasio). Ennek a műfajnak is vannak irodalmi változatai. Az első eset legszebb példája Petőfi Nemzeti dala, a másodikra Vörösmarty Laurához írott verse, A merengőhöz a megfelelő példa. - Szemléltető beszéd (to epideiktikon genosz, latinul: genus demonstrativum, másképpen /audativum) eredetileg ünnepi gyülekezet előtt tartott beszéd, amelyben egy személyt (élőt, történeti alakot vagy mitikusat), egy közösséget (város, haza), egy dicséretre méltó tevékenységet (foglalkozást vagy tudományt), vagy valamely magasztalásra méltó dolgot dicsőítenek. A szónok feladata, hogy tárgyáról azt bizonyítsa be, hogy az szép (kalon, latinul: honestum), vagy azt, hogy az rút (aiszkhron, latinul: furpe). Ha az elsőt bizonyítja az író, akkor műve dicsőítés (epainosz, latinul: /aus), ha a másodikat, akkor az gáncsolás (sszogosz, latinul: vituperatio). Élő személy magasztalása az antik mintákat követő barokk és klasszicista ódaköltészetben a leggyakoribb". SzABó G., SZÖRÉNYI 1997, 18-19. „Cum omne genus orationis ad deliberativum reduxerimus, finis enim iudicii est iustitia”. SCALIGER 1561, 157. De Scaliger ebben sem következetes, úgyhogy nehéz lenne szigorú rendszerben látni mindazt, amit ezekben a fejezetekben leir. A panegirikuszt peldäul — ami dicsőítő műfaj — a 109. fejezezetben a genus demonstrativum egyéb műfajaitól igyekszik megkülönböztetni (lásd 354. lábjegyzet). 111 134
