Oldal 136 [136]
Az alkalmi költészetről
- Soteria
- Evocatio (invocatio)
Buzditäs: - IIporpentiköv
- Hopoıveriköv
- Novdertiköv
- Hapauvonrıxöv (consolatio)
Búcsú: - Propempticon
- Anoneuntiköv
- Apobaterion
A másik megközelítése a si/va-műfajoknak az a csoportosítás lehet, amelyre maga
Scaliger is céloz. Vagyis a si/va facieseit a klasszikus retorika két beszédfajtájára, a
genus deliberativum-ra (ovuBovisvtwv) és a genus demonstrativumra (ÈmdEwtikôv)
osztani." Scaliger minden műfajt — azokat is, amelyek a klasszikus felosztás szerint
a genus demonstrativum alá tartoznának — a genus deliberativum alá sorol be." Ere¬
detileg a genus demonstrativum vagy laudativum magasztaló, ünnepi beszédet jelent,
míg a genus deliberativum tanácskozó beszédet, amely az összehívott gyülekezet előtt
nem annyira dicsért valamit, mint inkább a gyülekezetet meggyőzni akarta valami¬
ről, rá akarta beszélni, rá akarta venni valamire, a gyülekezettől kérni akart valamit.
(Annyiban is érdekes Scaliger leegyszerűsítése, hogy a si/va-verseket nem a magától
értetődőbb laudációkként és ezen keresztül a genus demonstrativum peldäikent fogja
fel.) Az alábbi ábra tehát a scaligeri si/va-műfajokat igyekszik szemléltetni a klasz¬
szikus retorika két beszédfajtájára redukálva, jelölve a két halmaz közös metszetét is:
110 Ehhez lásd: , - Tanácskozó beszéd (to szümbuleutikon genosz, latinul: genus deliberativum). Nevét onnan kapta, hogy
fontos döntések meghozatalára összehívták a népgyűlést, s a gyülekezet előtt mondta el a szónok a jövőt érintő,
döntést kívánó politikai beszédét. A szónoknak azt kell bizonyítania, hogy az általa bemutatott tárgy hasznos-e
vagy káros; első esetben feladata a rábeszélés (prozropé, latinul: suwasio); a második esetben pedig a lebeszélés
(apotropé, latinul: dissuasio). Ennek a műfajnak is vannak irodalmi változatai. Az első eset legszebb példája Petőfi
Nemzeti dala, a másodikra Vörösmarty Laurához írott verse, A merengőhöz a megfelelő példa. - Szemléltető beszéd
(to epideiktikon genosz, latinul: genus demonstrativum, másképpen /audativum) eredetileg ünnepi gyülekezet előtt
tartott beszéd, amelyben egy személyt (élőt, történeti alakot vagy mitikusat), egy közösséget (város, haza), egy
dicséretre méltó tevékenységet (foglalkozást vagy tudományt), vagy valamely magasztalásra méltó dolgot dicsőí¬
tenek. A szónok feladata, hogy tárgyáról azt bizonyítsa be, hogy az szép (kalon, latinul: honestum), vagy azt, hogy
az rút (aiszkhron, latinul: furpe). Ha az elsőt bizonyítja az író, akkor műve dicsőítés (epainosz, latinul: /aus), ha a
másodikat, akkor az gáncsolás (sszogosz, latinul: vituperatio). Élő személy magasztalása az antik mintákat követő
barokk és klasszicista ódaköltészetben a leggyakoribb". SzABó G., SZÖRÉNYI 1997, 18-19.
„Cum omne genus orationis ad deliberativum reduxerimus, finis enim iudicii est iustitia”. SCALIGER 1561, 157. De
Scaliger ebben sem következetes, úgyhogy nehéz lenne szigorú rendszerben látni mindazt, amit ezekben a feje¬
zetekben leir. A panegirikuszt peldäul — ami dicsőítő műfaj — a 109. fejezezetben a genus demonstrativum egyéb
műfajaitól igyekszik megkülönböztetni (lásd 354. lábjegyzet).
111
134