Page 127 [127]
OCR
Az alkalmi költészetről Ezekkel a folyamatokkal függ össze az alkalmi költemények alacsonyabb esztétikai rangjának 18. századi megítélése is, amikorra ezen irodalmi műfaj termékeinek a túltermelése óhatatlanul magával vonta a műfajjal kapcsolatban a bazári tucatáru és irodalmi bóvli képzetét. Emiatt figyelhető meg az a tendencia is, hogy ekkorra a költők gyűjteményes köteteikből már vagy igyekeznek kihagyni az alkalmi verseket, vagy csak némi szégyenkező mentegetőzés kíséretében közlik még azokat is, amelyeket alkalmasint jóknak ítélnek." Az alkalmi költeményekhez való esztétikai hozzáállásnak a 17. század második felében kezdődő hanyatlása egyértelműen összefüggött az elit udvari és akadémiai közegből az alacsonyabb polgári közegbe süllyedésének a folyamatával.? A korabeli német rendérségi (Polizeiordnung), esküvői, temetési és nyomdai szabályzatok jól mutatják azt az igyekezetet, hogy a polgári társadalom társas eseményeit kizárják az alkalmi irodalom célcsoportjából. Koretzki szerint viszont az 1650-es évektől az látszik, hogy ezen társadalmi csoportok tagjai is egyre nagyobb sikerrel vonták be az esküvők és temetések irodalmi díszeiként az alkalmi költészet termékeit." Ezzel a folyamattal párhuzamosan az alkalmi nyomtatványok példányszáma is megnőtt, terjesztésük módja is megváltozott (lásd lejjebb 126. oldalon), és mint , társadalmi megkülönböztető eszköz" (soziales Distinktionsmittel) is egyre inkább elveszítette a jelentőségét, mert az olvasói oldalon nemcsak egy pozitív mennyiségi, hanem ezzel összefüggésben egy negatív minőségi változás is bekövetkezett. Társadalmi megkülönböztető funkciója inkább fordítva érhető tetten, amennyiben a korábbi, önmeghatározásuk szerint elit társadalmi csoportok vonakodni kezdtek a műfajtól. Koretzki a lipcsei jogász Abraham Christoph Platz (1658—1728) példáját hozza fel, aki végrendeletében külön kikötötte, hogy halálakor semmilyen alkalmi gyászbeszédet, epicediumot ne nyom9 "Lásd például a költő és orgonista Christian Friedrich Daniel Schubart (1739-1791) mentegetőzését amiatt, hogy 1787-es kötetébe alkalmi költeményeket is felvett: , Wenn ich so manches Gelegenheitsgedicht in meine Sammlung aufnahm; so weiß ich dies nur mit meiner Lage und mit dem Danke zu entschuldigen, worzu mich genannte Personen verpflichet haben”. SCHUBART 1787, 4. Ha szociológiai értelemben a rendi költészet 18-19. századi reprezentatív nyilvánosságának formáit el is választhatjuk a polgári nyilvánosság formáitól, az alkalmi költészet praxisa mindkét esetben egyértelműen reprezentatív funkciókat lát el. A polgári nyilvánosság a főúri nyilvánosság reprezentatív formáit igyekszik a saját közegébe átemelni, aminek az egyik kelléke az alkalmi költészet. Vaderna Gábor úgy fogalmaz, hogy , A rendi költészet a társadalmi kommunikáció része volt, s egy olyan szokásrendbe illeszkedett bele, mely bizonyos reprezentatív társadalmi események részét képezhette". És ezen reprezentatív társadalmi eseményeknek az egyik állandósult kísérőjelensége volt az alkalmi költészet is. Márpedig az alkalmak, amiknek díszét adták, pontosan ugyanazok mindkét közegben: esküvők, temetések, előléptetések, születés- és névnapok. Tehát Vaderna ugyanazt a — bomlási, vagy másik oldalról nézve emancipációs — jelenséget fogalmazza át nagyon pontosan a 19. századra, amely a 17. század második felében kezdődött meg. , A rendi költészet kikopását előbb az irodalomértelmezői, utóbb az irodalmat termelő gyakorlatból csak kisebb részben okozták poétikatörténeti kihívások. A rendi költészet, mivel elsősorban társadalmi eseményekhez kötődött, inkább a megverselt események átalakulása miatt veszítette el súlyát, s ott maradhatott fenn akár a 19. század végén is, ahol e tradíciók oly mélyen beivódtak, hogy e társadalmi gyakorlatoktól nem tekintettek el". VADERNA 2013, 471-476. 95. KoRETZKI 1977, 55. 92 125
