Seite 119 [119]
OCR
Az alkalmi költészetről mány. Ebből aztán meg lehet próbálni elsajátítani akár egy költői szöveg megírását is. Wels szerint miközben senki sem beszél arról, hogy a kora újkori költészet — és azon belül is főként az alkalmi költészet — grammatikus lenne, addig az elméleti írások általában véve úgy gondolják, hogy a ,retorikussäg” viszont e költészet egyik meghatározó ismertetőjegye. Mivel minden költészet pontosan ugyanazokon a retorikai szabályokon nyugszik, ezért a , retorikusság" semmiféle megkülönböztető jegyét nem adja a kora újkor költészetének. Egy Goethe-vers ugyanannyira , retorikus", mint bármelyik 17. századi alkalmi vers." Tehát nem az a kérdés, hogy az egyik korszak verseit hogyan kell egy retorika terminológiájával, míg a másik korszak verseit hogyan kell a retorikán kívüli másféle terminológiával leírni, hanem az, hogy a két korszak versei közötti különbség hogyan írható le mindkét esetben a retorika inherens terminológiájával. De Wels még tovább megy. Ha ugyanis se a „retorikussäg”, se a , szubjektivitás" és a ,poétikai normativitás" hiánya nem meghatározó jellemzője a műfajnak, akkor ezzel az ,alkalmi költészet? el is veszíti azon utolsó jellemzőit, amelyek történeti kategóriaként legitimálnák. Vagyis sokkal inkább tűnik az ,érzékenység" ideológiai konstrukciójának, hiszen maga az , alkalmi költészet" kifejezés is csupán akkor jelenik majd meg, amikor a , műfaj" már rég túl volt a csúcspontján, vagyis a 18. század közepén. Garber szerint azonban a 18. századi érzékeny fordulat után is megmaradt az alkalmi költészet hitelessége, csak éppen az értékesnek ítélt alkalmi versektől a versificatio mesterkedése helyett már emocionalitást vártak el." Ez azzal függhet össze, amire Joseph Leighton a 18. századi német nyelvű alkalmi költeményekről szóló tanulmányában hívta fel a figyelmet, hogy e században érhető tetten az a fordulat, amelyben az alkalmi verset már egyre inkább magánjellegűnek tekintették. Vagyis az alkalmi költemények elveszítették azt a 16-17. századi kötelezően publikus, reprezentatív jellegüket, amellyel a szerző egyrészt nyilvánosan felmagasztalta a címzettet, másrészt pedig saját címzetthez való viszonyán keresztül önnön társadalmi státuszát is demonstrálta. Tehát nem az esemény veszítette el a nyilvánosságát, hanem az eseménynek a társadalmi státuszból következő kötelező reprezentációja, amely a nyilvánosság teréből inkább a magánszféra irányába húzódott vissza." Leighton úgy fogalmaz, hogy ennek a folyamatnak az egyik jele az érzelmeknek és az érzelmek privát jellegének a kiemelése, amely együtt járt a családi események nyilvánosságának csökkenő jelentőségével." Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az alkalmi költemények kevesebb információt hordoztak a címzettek személyes és szakmai, hivatali, társadalmi státuszát illetően, és így a versek tematikailag is a külsődleges tu7 Ehhez lâsd még: WeLs 2010, 14-15. 68 GARBER 2010, 36. ®% Erre a 19. században is még élő hagyományra nagyon jó példa lehet Jankovich Miklós (1772-1846) Édes anyámnak neve napjára című alkalmi nyomtatványa 1806-ból, és a Jankovich Miklóshoz unokái és fiai által intézett ünneplő versek. Lásd: VADERNA 2013, 474. 7 LEIGHTON 1983, 344. Lasd még: Koretzx1 1977, 59-60. 117
