Seite 119 [119]
Az alkalmi költészetről
mány. Ebből aztán meg lehet próbálni elsajátítani akár egy költői szöveg megírását is.
Wels szerint miközben senki sem beszél arról, hogy a kora újkori költészet — és azon
belül is főként az alkalmi költészet — grammatikus lenne, addig az elméleti írások
általában véve úgy gondolják, hogy a ,retorikussäg” viszont e költészet egyik meg¬
határozó ismertetőjegye. Mivel minden költészet pontosan ugyanazokon a retorikai
szabályokon nyugszik, ezért a , retorikusság" semmiféle megkülönböztető jegyét nem
adja a kora újkor költészetének. Egy Goethe-vers ugyanannyira , retorikus", mint bár¬
melyik 17. századi alkalmi vers." Tehát nem az a kérdés, hogy az egyik korszak ver¬
seit hogyan kell egy retorika terminológiájával, míg a másik korszak verseit hogyan
kell a retorikán kívüli másféle terminológiával leírni, hanem az, hogy a két korszak
versei közötti különbség hogyan írható le mindkét esetben a retorika inherens termi¬
nológiájával.
De Wels még tovább megy. Ha ugyanis se a „retorikussäg”, se a , szubjektivitás"
és a ,poétikai normativitás" hiánya nem meghatározó jellemzője a műfajnak, akkor
ezzel az ,alkalmi költészet? el is veszíti azon utolsó jellemzőit, amelyek történeti ka¬
tegóriaként legitimálnák. Vagyis sokkal inkább tűnik az ,érzékenység" ideológiai
konstrukciójának, hiszen maga az , alkalmi költészet" kifejezés is csupán akkor jele¬
nik majd meg, amikor a , műfaj" már rég túl volt a csúcspontján, vagyis a 18. század
közepén. Garber szerint azonban a 18. századi érzékeny fordulat után is megmaradt
az alkalmi költészet hitelessége, csak éppen az értékesnek ítélt alkalmi versektől a
versificatio mesterkedése helyett már emocionalitást vártak el."
Ez azzal függhet össze, amire Joseph Leighton a 18. századi német nyelvű alkalmi
költeményekről szóló tanulmányában hívta fel a figyelmet, hogy e században érhető
tetten az a fordulat, amelyben az alkalmi verset már egyre inkább magánjellegűnek
tekintették. Vagyis az alkalmi költemények elveszítették azt a 16-17. századi kötele¬
zően publikus, reprezentatív jellegüket, amellyel a szerző egyrészt nyilvánosan felma¬
gasztalta a címzettet, másrészt pedig saját címzetthez való viszonyán keresztül önnön
társadalmi státuszát is demonstrálta. Tehát nem az esemény veszítette el a nyilvános¬
ságát, hanem az eseménynek a társadalmi státuszból következő kötelező reprezentá¬
ciója, amely a nyilvánosság teréből inkább a magánszféra irányába húzódott vissza."
Leighton úgy fogalmaz, hogy ennek a folyamatnak az egyik jele az érzelmeknek és az
érzelmek privát jellegének a kiemelése, amely együtt járt a családi események nyilvá¬
nosságának csökkenő jelentőségével." Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az alkal¬
mi költemények kevesebb információt hordoztak a címzettek személyes és szakmai,
hivatali, társadalmi státuszát illetően, és így a versek tematikailag is a külsődleges tu¬
7 Ehhez lâsd még: WeLs 2010, 14-15.
68 GARBER 2010, 36.
®% Erre a 19. században is még élő hagyományra nagyon jó példa lehet Jankovich Miklós (1772-1846) Édes anyámnak
neve napjára című alkalmi nyomtatványa 1806-ból, és a Jankovich Miklóshoz unokái és fiai által intézett ünneplő
versek. Lásd: VADERNA 2013, 474.
7 LEIGHTON 1983, 344. Lasd még: Koretzx1 1977, 59-60.
117