Page 118 [118]
Az alkalmi költészetről
szép szemeket nem vetett, a" kik soha Poétai tüzet
magokban nem érzettek, ’s nem is érzenek, ha tsak
valamely szembetűnő alkalmatosság nem ingerli őket
a poétáskodásra: akkor pedig bezzeg van dolga a"
szegény Músáknak, úton, útfélen, Falun, Városon,
Kortsmákon mindenütt kiabálják őket, szálj le
Músám, serkeny fel Mú sám, űlj fel Músám, danolj
Músám, segíts Mú sám, ne hagyj Músám s a t.
Nem kilentz Mú sa, de kilentszáz sem győzne eleget
tenni, annyin vannak ezek az Urak, és olly nagyon
szolgáltatják magokat. Mihelyt pedig vége van a jeles
alkalmatosságnak: ők is, mint a Tántz, vendégeskedés
és éjtszakázás miatt kifáradt vendégek, lenyúgosznak
a Parnassus’ bodzai kézt,’s a’ halhatatlansagnak
boldog reménysége alatt aggódatlan alusznak mind
addig, míg valamely újabb solennitásnak lármája azt
nem kiáltja fülökbe: Kelj fel Poéta! melyre minden
bodza berkek Kelj fel Mú sámmal zendűlnek meg.
Hogy lehetne már az illyen Poétáktól ollyan remeket
várni, a mi tsak a hosszas gyakorlasnak, a’ tzél szerént
való olvasásnak, és a" természet s az emberi szív"
esméretének foganatja" Még azok is, a kik magokat
így tökélletesítették, és a Természettől Zsenivel
áldattak meg, még az igaz Poéták is, mondom, az
Occasiónális szerzeményekben ritkán, igen ritkán
szerentsések. Okát könnyű általlátni, az ollyan versek,
a mint ama józan, és éles ítéletű Horatius mondja, a
mellyek sok idő, és sok vakarás által tökélletességre
nem vivődtek, nem fognak a nagy emberek
Könyvházainak ékességek lenni".
116