Seite 115 [115]
Az alkalmi költészetről
részek összeilleszthetőségének a tudását birtokolja. A jó alkalmi költemény abban az
értelemben dísze az eseménynek, hogy — az aptum értelmében is — illik, jól illeszkedik
az eseményhez, miközben az esemény magát a verset mint szöveget illusztrációként
díszíti. Ha Kant tetoválásképénél maradunk, akkor a tetoválóművész és az alkalmi
költemény szerzője hasonlóképp funkcionál. A tetoválás esztétikai értelemben akkor
nevezhető jónak, ha nem csupán a tetoválás formálja az embert, hanem az ember is
a tetoválást, vagy másként fogalmazva: ha nemcsak az ember a tetoválás hordozója,
hanem az adott tetoválás is hordozója az embernek. Ha a tetoválás kevesebb lenne az
ember nélkül, és a tetoválást hordozó ember kevesebb lenne a tetoválás nélkül, akkor
nevezhető egy tetoválás esztétikai értelemben jól sikerült alkotásnak.
Gadamer gondolatmenetét továbbfűzve, az alkalmi költészetet érdemes párhu¬
zamba állítani az építőművészettel. Az analógia több, mint puszta metafora. Így ír
az építőművészet, a tér és a decorum kapcsolatáról Ikiemelés M. D.]:® „Az epitömü¬
vészet egyáltalán a teret formálja. A tér mindent átfog, ami térben létezik. Ezért
az építőművészet valamennyi bemutatási formát átfogja: minden képzőművészeti
alkotást, minden ornamentumot - s mindezen túl a költészet, a zene, a színművé¬
szet és a tánc ábrázolásának is — a legtöbb esetben — az építőművészet teremt helyet.
Mivel a művészetek egészét átfogja, mindenütt érvényesíti saját szempontját. Ez a
dekoráció szempontja. Az építőművészet ezt a szempontot az olyan művészeti for¬
mákkal szemben is megőrzi, melyeknek alkotásai nem lehetnek dekoratívak, hanem
értelemkörük zártságánál fogva önmagukra összpontosulnak. Az újabb kutatás kezd
visszaemlékezni arra, hogy ez minden képzőművészeti alkotásra érvényes, melynek
helyét előre meghatározták, amikor megrendelték. Még az emelvényen álló, önálló
szobor sem igazán független a dekoratív összefüggéstől, hanem egy életösszefüggés
reprezentatív fokozására szolgál, melybe díszítményként beilleszkedik. Még a költészet
és a zene sem illik bármilyen térhez — pedig ezek a lehető legszabadabban mozognak,
és mindenütt elő lehet őket adni —, hanem bizonyos környezet, például a színház, a
hangversenyterem vagy a templom a megfelelő hely számukra. Itt sem arról van szó,
hogy utólag, külsőlegesen helyet találunk egy magában véve kész képződménynek,
hanem magának a műnek a térformáló potenciája az, aminek engedelmeskedünk, és
a műnek ugyanúgy illenie kell az adottságokhoz, mint ahogy másrészt maga is felté¬
teleket támaszt". (Vajon egy bélyegnek mint vizuális iparművészeti terméknek mi az
autentikus helye? A feladott postai küldemény vagy a bélyegalbum? Hiszen olyanok
a bélyegalbumban, mintha kiállított festmények lennének egy galériában. Elveszítet¬
ték eredeti terüket és ezzel eredeti funkciójukat is, ahogy az alkalmi költemények is
elveszítik, ha kiszakítják őket eredeti közegükből, és valamilyen gyűjteményes ver¬
seskötetben kapnak új helyet.)
Az alkalmi költemények mindaddig, amíg nem adják ki azokat gyűjteményes köte¬
tekben, ténylegesen egy társadalmi eseményhez köthetők, amelyeknek pedig nemcsak
58 GADAMER 2003, 188-189.
113