Oldal 113 [113]
OCR
Az alkalmi költészetről a társasági kapcsolatok építésétől és ezen kapcsolatok lehetséges következményeitől is. Ha az alkalmi versek szerzője jó érzékkel mérte fel a társadalmi valóság struktúráit és pozícióit, majd ezt jó érzékkel alkalmi versekben is kifejezésre tudta juttatni, akkor ezen keresztül — ahogy Stockhorst fogalmaz — szimbolikus hatalmi tényezővé is válhatott." Képletesen szólva egy-egy alkalmi vers kulcsként is funkcionált, amely a társadalmi hálózat szövevényében kapukat nyithatott meg, vagy akár zárhatott is be. A decorum fogalmát nemcsak mint retorikai elemet kapcsolhatjuk az alkalmi vershez, hanem általánosabb értelemben, mint egy adott esemény díszeként is tekinthetünk rá. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a felvilágosodás utáni — sok esetben máig tartó — kritikáknak épp az az egyik esztétikai ellenvetése a műfajjal szemben, hogy csupán kiegészítője, kelléke valami másnak, és így a legjobb esetben is csak iparművészeti járulék. Vagyis nem szuverén abban az értelemben, ahogy a posztromantikus zseniesztétika szeretné minden kötöttségtől függetlennek látni az ideális költő ideális költeményeit. Azonban sokkal hasznosabb, ha az adott eseményre készült alkalmi költeményekhez mint az esemény részeihez, és nem mint az esemény kiszolgálóihoz közelítünk. És ami szintén fontos, hogy nemcsak az alkalmi költemény része az eseménynek, hanem az esemény is része az alkalmi költeménynek. Ha úgy tetszik, akkor az alkalmi költemény dekorációja ugyan az eseménynek, de közben az esemény magának a költeménynek is a dekorációja, kiegészítője. És habár az élményesztétika — ahogy Gadamer fogalmaz — lejâratta és diszkreditälta nemcsak az okkazionalitäst, hanem a , dekoratív" fogalmát is, egy adott eseményre készült mű előadása nemcsak az eseményt cicomázta, hanem bemutatásra kerülésének , alkalma" a mű jelentését is gyarapította, vagyis jelentésének új dimenziójával díszítette." Márpedig ebben az értelemben maga az esemény lenne a költemény kiegészítője és nem a költemény az esemény kiegészítője. (Kapcsolatuk egy vizuális-térbeli élményt is nyújtó opera előadáshoz és ugyanennek az előadásnak valamilyen adathordozóról otthon hallgatott felvételéhez hasonlít.) A posztromantikus esztétika lekezelő ítéletében elfeledkezni látszik arról a tényről, hogy az alkalmi költeményekhez is éppúgy tartozott egy , tér", amiben eredetileg manifesztálódtak, ahogy a képzőművészeti műalkotásokhoz és építészeti alkotásokhoz is. Álljon itt ismét egy Gadamer-idézet, amely az alkalmi költészethez való modern viszonyulásra is érvényes: , Az utóbbi évszázadok képfogalma persze nem lehet magától értetődő kiindulási pontunk. Ellenkezőleg: vizsgálódásaink meg akarnak szabadulni ettől az előfeltevéstől. A kép létmódjának olyan felfogását szeretnénk javasolni, mely a képet el tudja választani az esztétikai tudattól és attól a képfogalomtól, melyhez a modern galéria szoktatott hozzá bennünket, s ismét össze tudja kapcsolni a dekoratív fogalmával, melyet az élményesztétika lejáratott. Nyilván nem véletlen, hogy vizsgálódásaink ebben megegyeznek az újabb művészettörténeti kutatással, mely le54 SrockHorstT 2006, 358-359. 5 GADAMER 2003, 167, 177. 111
