Oldal 113 [113]
Az alkalmi költészetről
a társasági kapcsolatok építésétől és ezen kapcsolatok lehetséges következményeitől is.
Ha az alkalmi versek szerzője jó érzékkel mérte fel a társadalmi valóság struktúráit
és pozícióit, majd ezt jó érzékkel alkalmi versekben is kifejezésre tudta juttatni, ak¬
kor ezen keresztül — ahogy Stockhorst fogalmaz — szimbolikus hatalmi tényezővé is
válhatott." Képletesen szólva egy-egy alkalmi vers kulcsként is funkcionált, amely a
társadalmi hálózat szövevényében kapukat nyithatott meg, vagy akár zárhatott is be.
A decorum fogalmát nemcsak mint retorikai elemet kapcsolhatjuk az alkalmi vers¬
hez, hanem általánosabb értelemben, mint egy adott esemény díszeként is tekinthe¬
tünk rá. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a felvilágosodás utáni — sok esetben máig
tartó — kritikáknak épp az az egyik esztétikai ellenvetése a műfajjal szemben, hogy
csupán kiegészítője, kelléke valami másnak, és így a legjobb esetben is csak iparmű¬
vészeti járulék. Vagyis nem szuverén abban az értelemben, ahogy a posztromantikus
zseniesztétika szeretné minden kötöttségtől függetlennek látni az ideális költő ideális
költeményeit. Azonban sokkal hasznosabb, ha az adott eseményre készült alkalmi
költeményekhez mint az esemény részeihez, és nem mint az esemény kiszolgálói¬
hoz közelítünk. És ami szintén fontos, hogy nemcsak az alkalmi költemény része az
eseménynek, hanem az esemény is része az alkalmi költeménynek. Ha úgy tetszik,
akkor az alkalmi költemény dekorációja ugyan az eseménynek, de közben az esemény
magának a költeménynek is a dekorációja, kiegészítője. És habár az élményesztétika
— ahogy Gadamer fogalmaz — lejâratta és diszkreditälta nemcsak az okkazionalitäst,
hanem a , dekoratív" fogalmát is, egy adott eseményre készült mű előadása nemcsak
az eseményt cicomázta, hanem bemutatásra kerülésének , alkalma" a mű jelentését
is gyarapította, vagyis jelentésének új dimenziójával díszítette." Márpedig ebben az
értelemben maga az esemény lenne a költemény kiegészítője és nem a költemény az
esemény kiegészítője. (Kapcsolatuk egy vizuális-térbeli élményt is nyújtó opera elő¬
adáshoz és ugyanennek az előadásnak valamilyen adathordozóról otthon hallgatott
felvételéhez hasonlít.)
A posztromantikus esztétika lekezelő ítéletében elfeledkezni látszik arról a tényről,
hogy az alkalmi költeményekhez is éppúgy tartozott egy , tér", amiben eredetileg ma¬
nifesztálódtak, ahogy a képzőművészeti műalkotásokhoz és építészeti alkotásokhoz
is. Álljon itt ismét egy Gadamer-idézet, amely az alkalmi költészethez való modern
viszonyulásra is érvényes: , Az utóbbi évszázadok képfogalma persze nem lehet magá¬
tól értetődő kiindulási pontunk. Ellenkezőleg: vizsgálódásaink meg akarnak szaba¬
dulni ettől az előfeltevéstől. A kép létmódjának olyan felfogását szeretnénk javasolni,
mely a képet el tudja választani az esztétikai tudattól és attól a képfogalomtól, mely¬
hez a modern galéria szoktatott hozzá bennünket, s ismét össze tudja kapcsolni a de¬
koratív fogalmával, melyet az élményesztétika lejáratott. Nyilván nem véletlen, hogy
vizsgálódásaink ebben megegyeznek az újabb művészettörténeti kutatással, mely le¬
54 SrockHorstT 2006, 358-359.
5 GADAMER 2003, 167, 177.
111