Oldal 112 [112]
Az alkalmi költészetről
szikus retorikaelmélet kompozíciós elvei hatottak, méghozzá az invenfio (feltalálás),
dispositio (elrendezés) és elocutio (kifejezés) harmasa. Azonban az alkalmi költészet
alumnusa a retorikai tankönyvekre és kézikönyvekre — a műfaj szóbeli jellege miatt
— épp az alkalmi költemény megszerkesztésének legfontosabb részénél, az e/ocuriónál
már kevésbé támaszkodhatott.
Mivel az alkalmi költészetnek nincs átfogó és rendszerezett poétikája, ezért az
ebből adódó hiányos normarendszer épp a lehetséges alkotói mozgásteret bővítette,
amit — miként Stockhorst szerint a példák mutatják — ki is használtak a költők. Ez azt
is jelenti, hogy a korszak többi költői műfajához képest, amelyeket rövidebb pórázon
tartottak a poétikai kézikönyvek, épp hogy az alkalmi költészet tűnik szabadabbnak
és kevésbé uniformizáltnak. Az alkalmi versek poétikaelméleti alapjai olyannyira hi¬
ányosak, hogy — mivel a versírók nem tudnak mihez igazodni — állandóan és szük¬
ségszerűen újabb és újabb megjelenési formákban mutatkoznak meg. Ezért nevezi
Stockhorst az alkalmi költészetet próteuszi műfajnak. Azonban itt is közbe kell
vetni Annika Rockenbergernek a fentebb már idézetthez hasonló kritikáját a barokk
alkalmi költészet , relatív autonómiájával" kapcsolatban."
A romantikus esztétika Opitz és Gottsched után fellángoló megsemmisítő érték¬
ítélete az alkalmi költészettel kapcsolatban fel sem merült a kora újkori barokk költői
gyakorlatban és elméletben. Stockhorst viszont a művészi értékét nem a romantikus
olvasattal szemben, hanem éppenséggel a romantikus esztétika értékítélete szerint
ítéli nagyon is pozitívnak. Ugyanis miközben az alkalmi költemények írói számára a
legnagyobb kihívást épp a különböző eredetű, rendszerezetlen szabályok és minták
önálló értékelése, feldolgozása és összekapcsolása jelentette, addig épp ebből az ön¬
állóságból eredő értelmezői mozgástér nagyfokú szabadságot is jelentett, amit aztán
ki-ki tehetsége szerint ki is használhatott (/icentia poetica). Tehát a kor költője — ha
egyáltalán eszébe jutott, hogy a poétikától konkrét esetben segítséget várjon — ma¬
gára volt hagyva, és ez az árvaság, ez a poétikai magány teremthette meg aztán az
úgynevezett , egyéniséget", , szubjektivitást" és , személyes hangvételt" Ugyanakkor
épp a gyér normarendszer miatt feltáruló szabadság lehetőségéből adódó kísérletező
hajlammal az alkalmi vers írója egy sokkal érzékenyebb társadalmi és interperszo¬
nális helyzetben is találta magát. Saját magának kellett rájönnie főleg az apium és
decorum pragmatikus, speciálisan személyre szabott használatára. Vagyis az alkalmi
vers írójának nemcsak metrikai és retorikai, hanem diplomáciai érzékre is szüksége
volt ahhoz, hogy az alkalomhoz leginkább illő és célravezető hangnemet megtalálja.
Finomabb társadalmi érzékenységgel kellett bírnia, hiszen az alkalmi költészet meg¬
felelő gyakorlata nemcsak az irodalmi hagyományoktól függött, hanem — más műfa¬
jokkal ellentétben sokkal inkább — a tarsadalom hierarchikus jelentéskonstrukciditdl,
52 STOCKHORST 2010, 127.
3 Kritikäjänak felvetesei elgondolkodtatök, azonban megint csak nem fejti ki részletesebben. ROCKENBERGER
2013, 644-645,
110