Azokban a nyelvi térségekben, ahol több, nem egyidőben érkezett és nem is
ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozó nép, nyelv és kultúra él együtt, természe¬
tes, hogy ezek kölcsönösen gazdagítják egymást, felkínálva az areális szempon¬
tú kutatás lehetőségét. Pusztay János szerint , egy nagyobb földrajzi area nyelvi
változásainak elemzéséhez szinte ideális az ilyen összetétel"?
A térségben először Jernej Kopitar szlovén nyelvész végzett areális, tehát a
nyelvek földrajzi elhelyezkedésével és a köztük kialakult kapcsolatokkal foglal¬
kozó vizsgálatokat 1829-ben, de nem a szűkebb környezetében használatos német,
szlovén, horvát, magyar nyelvi areát vizsgálta, hanem a délkelet-európai nyelve¬
ket. Megállapította, hogy a román, a bolgár és az albán nyelv csak a felszínen
(nyelvi anyagában, tehát főként szókincsében) különbözik egymástól, de köztük
alapvető szerkezeti, formai egyezések vannak." Ez az elsö ismert areälis szem¬
pontú balkanológiai nyelvészeti kutatás, amit a 19. század közepétől kezdve
számos másik követett, többek között a német August Schleicheré, aki a törté¬
neti nyelvészet kimagasló egyénisége volt. Érdemes megjegyezni, hogy az ő
egyetemi munkásságának magyar vonatkozása is van: neki — és persze az össze¬
hasonlító történeti nyelvészet számára kitűnően hasznosítható magyar nyelvnek
— köszönhető, hogy létrejött Prágában 1853-ban a ma is működő tanszék őse,
ahol az első, hivatalos pályázat keretében kiküldött magyarországi vendégtanár,
Riedl Szende dolgozott. Schleicher nyelvtipológiai vizsgálatai során felfigyelt
arra, hogy vannak olyan nyelvek, amelyek nem tekinthetők rokonoknak, de
szomszédok, és nemcsak szókincsükben, hanem fonetikai rendszerükben is
mutatnak hasonlóságokat. Példaként pedig a kaukázusi és — Kopitarhoz hason¬
lóan — szintén a balkáni nyelveket említette. Ő azonban ezt nem a közös terület
társadalmi és kulturális sajátosságaira, hanem a természet- és a nyelvtudomány
szoros összefüggéseit hangsúlyozó irányzat képviselőjeként — tévesen — a Balkán
éghajlati jellemzőire vezette vissza.”
Az addigiaknál sokkal több konkrét areális nyelvi vonatkozást tartalmaznak
a szlovén szlavista, Kopitar tanitvanya, Franc Miklosic® összehasonlitö nyelvé¬
szeti kutatásai. Miklosic elsősorban négykötetes, 10 szláv nyelvet összehasonlító