OCR Output

NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG

ÖSSZEGZÉS

A fentiek alapján leszögezhetjük, hogy Kelet-Közép-Európa mint történeti régió,
létezik. Az ide sorolható országok Európához tartoznak, és számukra a nyugat,
így a nyugati kereszténység, az ahhoz kapcsolódó feudális, majd polgári rend¬
szerek, a kultúra és a tudomány ott kialakult formái, intézményei jelentették a
követendő példát. Ez azonban csak többé-kevésbé sikerült, emiatt jellemző lett
a térség Közép-Európához viszonyított periférikus szerepe, ami a kelet-közép¬
európai népeket az egymással való szövetségkeresésre ösztönözte, valamint a
birodalmaknak való alárendelt szerep: a török, majd a Habsburg Birodalom,
rövid ideig a Német Birodalom, végül a szovjet érdekövezet alá tartoztak ennek
a területnek az országai. Az itt élő népek közötti viszony meghatározó jegye a
18-19. század fordulójától kezdve a nacionalizmus, ami a népből nemzetté válás
időszakában pozitívnak értékelhető, azonban fokozatosan negatívvá vált, amikor
egymás ellenében igyekeztek érvényt szerezni saját hatalmuknak — főként a
többiek nyilvános nyelvhasználatát korlátozó törvényekkel, rendeletekkel. A
szövetségek létrejöttét, főként a dunai konföderációs elképzeléseket a belső ér¬
dekellentétek folyamatosan akadályozták, bármennyire indokoltak is lettek
volna külső szemszögből, de főként a 21. századból visszatekintve. Jelenleg az
ide tartozó országok szövetségei ugyancsak több szálúak: a rendszerváltások óta
élnek a regionális gazdasági és kulturális összekapcsolódás lehetőségeivel, ugyan¬
akkor továbbra is meghatározó az Európához való tartozás tudata, hiszen már
tagjai vagy tagjelöltjei az Európai Uniónak.

KÉRDÉSEK

Európa égtájak szerinti felosztása mennyire felel meg ön szerint a történelmi¬
politikatudományi valóságnak — különös tekintettel a Baltikumra?

A Nyugathoz tartozás vágya mindig jelentős volt a kelet-kôzép-eurépai értel¬
miség körében. Mit gondol, miért nem sikerült mégsem teljes egészében átven¬
ni ezt a követni szándékozott modellt?

Milyen okai és tanulságai lehetnek a konföderációs elképzelések sikertelensé¬
gének?

AQ ¢