OCR Output

vázol

véd

védekezik

védelmez

vélekedik

véleményez

vigasztal

visszautasít

vitat

vitatkozik

MELLÉKLET

Hadd idézzem ezzel kapcsolatban egyetértőleg egy ismert műszaki
tudós véleményét, a Michelberger Pálét: korunk új latinjának nevezi
az angolt, érveit és ellenérveit pedig így vázolja: ,Ha az egységes tu¬
dományos nyelv egyúttal egyetlen tudományos nyelvet enged meg,
akkor az ettől eltérő nemzeti nyelvek elszegényednek. Megszűnik a
nemzeti nyelvű tudományos irodalom, szűkül az alapfokú és gyengül
a középfokú oktatás" 4233105024

Friderikusz az adásban azzal védte magát, hogy ez a műsor szubjek¬
tív, tehát az ő esetleges tévedése is , bele van kalkulälva”. #144839338

A vádlott azzal védekezik, hogy a bányásztömegek haragja spontán
módon irányult a Románia liberá ellen, amely felkarolta az Egyetem
téri mozgalmat, márpedig a bányászok éppen annak felszámolására
jöttek Bukarestbe. 4132217010

A lap így védelmezi Gogát: , Sajnáljuk, hogy Ady kiművelt eszével
nem értette meg barátjának, Gogának a cikkeit, aki egyetlen dol¬
got hangoztatott: a zsidó elemeknek a magyar nép körébe való be¬
bocsátásával hamissá vált a magyar nép etnikai jellege, és kultúrája
elnemzetietlenedett. [...]”. #245294077

Szalai Erzsébet a , Vázlatok a hatalom és tarsadalom természetrajza¬
hoz" c. tanulmányában úgy vélekedik, hogy a többszörös tőkekon¬
verzióra való képesség nemcsak a gazdasági elit rekrutációjának a
magyarázó elve, hanem a kulturális és a politikai elité is. #232266960

Vilko Novak hevesen kelt ki Zsiga ellen, mert többek között műve
rendkívül felületesnek bizonyult, s úgy véleményezte, hogy a szlovén¬
magyar jó viszonyt rombolja Zsiga helytelen állításaival. 4810162770

— Ne búsulj — vigasztalja a feleség — nekem is van egy titkom: nem
Hamburgböl szäarmazom, hanem Ugandäböl! #217392725

1938. december 29. A prágai kormány visszautasította Révai Julij kár¬
pátukrán miniszter arra vonatkozó előterjesztését, hogy a tartomány
neve hivatalosan Kárpáti Ukrajna legyen. #233873591

A panaszos a maga részéről vitatta, hogy az irányadó nemzetközi egyez¬
ményekből folyó kötelezettségek alól Görögország szabadulhatott
volna. #232461725

Az utolsó fejezetben Pinker vitatkozik Chomskyval a tekintetben,
hogy vajon az evolúció és a természetes kiválasztódás önmagukban
elégségesek-e magyarázatul az ember veleszületett nyelvi kompeten¬
ciajära. #777683237

+ 218 +