OCR
belekezd beleszól bemond bemutat bemutatkozik beszámol beszél beszélget bírál bizonyít bizonygat biztat MELLÉKLET A nővérem belekezdett egy történetbe, amire én már nem is emlékeztem: , Amikor iskolásak voltunk, a szomszédos faluba kellett bejárnunk. Gyalog két óra volt az út, amit minden nap közösen tettünk meg. [...]” #1179700466 Itt aztán a bíró is beleszólt: — Hát, atyafiak, ez — ahogy a formája mutatja — csakis tojás lehet. 416688709 A Szabad Kossuth Rádió bemondta, hogy Gerőt leváltották. 411485662 Kivitte magával a sarki kocsmába ahol fűnek-fának bemutatta: — Ez itt a fiam, iffabb Merka Janos, hatarér. #1842826 Katonasan összecsapta a bokáját, és bemutatkozott: — Bartakovics Rudolf, szolgálatjára - mondta keményen, és kezet nyújtott. 41852625 Arról is beszámolt, hogy a szarvasok az uradalmi részen jelenleg nem járnak ki a szántókra, és a felső vágásokban sem észlelni nyomukat. 41759409 Ezalatt a fiatal pár megint őróla beszélt: — De nemcsak kénkőszaga van, szarvai is vannak, nézd meg. #2438730 Beszélgettek a szövetkezetről, mehetne jobban, az elnök gyomorbeteg, néha ok nélkül is rájuk ripakodik, de azért megvan így is, ami kell. #22739006 Biszku Béla a Szovjetunióval való egyoldalú viszonyt bírálta: , Ennek megoldására az emberek garanciát akarnak és én magam is. Lehetetlen, hogy pl. a párt vezetőit kinevezzék [mármint: a Szovjetunióban nevezzék ki]" #11899771 Az Utunk hasábjain Gaál Gáborral szemben bizonyította, hogy Arany Toldija nem egy kuláklegény heroizálása. 439532274 Meglátta Krisztiánt, s mint aki új erőre kap, egyre makacsabbul bizonygatta: - Nem bün. Nekem ez jär. #19655474 Szemere azzal biztatta tärsait, hogy a szovjet katonai teherautök gyakran fölveszik az országút vándorait, akik esetleg messze földről igyekeznek hazafelé. 421425353 s 188 e