OCR Output

belekezd

beleszól

bemond

bemutat

bemutatkozik

beszámol

beszél

beszélget

bírál

bizonyít

bizonygat

biztat

MELLÉKLET

A nővérem belekezdett egy történetbe, amire én már nem is emlé¬
keztem: , Amikor iskolásak voltunk, a szomszédos faluba kellett be¬
járnunk. Gyalog két óra volt az út, amit minden nap közösen tettünk
meg. [...]” #1179700466

Itt aztán a bíró is beleszólt: — Hát, atyafiak, ez — ahogy a formája mu¬
tatja — csakis tojás lehet. 416688709

A Szabad Kossuth Rádió bemondta, hogy Gerőt leváltották.
411485662

Kivitte magával a sarki kocsmába ahol fűnek-fának bemutatta: — Ez
itt a fiam, iffabb Merka Janos, hatarér. #1842826

Katonasan összecsapta a bokáját, és bemutatkozott: — Bartakovics
Rudolf, szolgálatjára - mondta keményen, és kezet nyújtott. 41852625

Arról is beszámolt, hogy a szarvasok az uradalmi részen jelenleg nem
járnak ki a szántókra, és a felső vágásokban sem észlelni nyomukat.
41759409

Ezalatt a fiatal pár megint őróla beszélt: — De nemcsak kénkőszaga
van, szarvai is vannak, nézd meg. #2438730

Beszélgettek a szövetkezetről, mehetne jobban, az elnök gyomorbe¬
teg, néha ok nélkül is rájuk ripakodik, de azért megvan így is, ami
kell. #22739006

Biszku Béla a Szovjetunióval való egyoldalú viszonyt bírálta: , Ennek
megoldására az emberek garanciát akarnak és én magam is. Lehetet¬
len, hogy pl. a párt vezetőit kinevezzék [mármint: a Szovjetunióban
nevezzék ki]" #11899771

Az Utunk hasábjain Gaál Gáborral szemben bizonyította, hogy Arany
Toldija nem egy kuláklegény heroizálása. 439532274

Meglátta Krisztiánt, s mint aki új erőre kap, egyre makacsabbul bi¬
zonygatta: - Nem bün. Nekem ez jär. #19655474

Szemere azzal biztatta tärsait, hogy a szovjet katonai teherautök
gyakran fölveszik az országút vándorait, akik esetleg messze földről
igyekeznek hazafelé. 421425353

s 188 e