Page 154 [154]
OCR
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN (22f) A múlt év áprilisában azt mondtam erről a helyzetről: gazembereknek nevezhetnénk magunkat, ha nem kötöttük volna meg ezt a koalíciót." A (22a) és a (22b-e) példák között az első különbség az, hogy amig a (22a)-ban az aktuális megnyilatkozó korábbi, írott nyelvi tevékenységét teszi hozzáférhetővé az önidézés jelenségét megteremtve, addig a (22b-f) példákban beszélt nyelvi tevékenységre történő reflexió valósul meg, nem minden esetben az önidézés jelenségét megvalósítva, illetve az önidézés különböző nyelvi lehetőségét reprezentálva. A (22a)-ban az önidézés az eddigi fejezetekben is kifejtett módon megy végbe azzal a különbséggel, hogy itt az idézett részben nem egy másik személyhez köthető megnyilatkozás idézése, hanem az aktuális megnyilatkozó jelenbeli énjétől eltérő, múltbeli én-je lép működésbe. A (22b-f) példákban viszont az aktuális megnyilatkozó a saját szavaira reflektál. A (22b) példa arra mutat rá, hogy ez nem minden esetben valósítja meg az önidézést, a (22c-f) példák pedig arra, hogy az írott nyelvi tevékenység önidézésétől eltérő módon valósulhat meg a beszélt nyelvi diskurzusok önidézése. A (22b) ugyanis azt szemlélteti, hogy az aktuális beszélő élhet azzal a lehetőséggel, hogy a saját nyelvi tevékenységét metareflexió tárgyává tegye úgy, hogy azzal nem az idézés nyelvi tevékenységét valósítja meg. Ekkor a megnyilatkozása előtt — a szavainak érvényt szerezve, azt előtérbe állítva — reflektál arra, hogy a mondás nyelvi tevékenységével fog élni. Ugyanakkor élhet azzal a lehetőséggel is, hogy -— mint az a (22c-f)-ben látható — a már kimondott szavainak újrakonstruálását hajtja végre, az aktuális én-jétől eltérő én-jének beszédtevékenységét teszi reflexió tárgyává az idézés nyelvi lehetőségét fel-, illetve kihasználva. Utóbbi esetekben az, amit mond, az arra történő reflexió során, azon keresztül válik elérhetővé, az idézés tényét is megteremtve. A (22b-f) példákban a beszélő saját nyelvi tevékenységéhez való reflexív viszonyulását a mond első személyű közlésigének jelen idejű (mondom) és múlt idejű (mondtam) alakja jeleníti meg. Az ige a beszélőhöz lehorgonyozva, elemi jelenetként megkonstruálva teszi hozzáférhetővé azt akommunikatív cselekvést, amelyet az aktuális beszélő végre kíván hajtani, és ami egy másik jelenetben kifejtette välik.*?‘ A (22b)-ben a mondäs aktusänak kidolgozäsa (azt mondom), illetve maga a mondäs ugyanazon szemelyhez, az aktuälis beszelöhöz köthetö, az aktuälis megnyilatkozásra történő metareflexió esetét eredményezve. A (22c)-ben viszont #5 #233644151 136 Lásd bővebben Az idéző igék. e 152"
