AZ IDÉZŐ IGÉK
Anyag és módszer
Az idéző igék elemzéséhez a Magyar igei szerkezetek. A leggyakoribb vonzatok
és szókapcsolatok szótára"? című munkát használtam fel.?? Ebből először ki¬
gyűjtöttem azokat az igéket, amik MONDÁS-t valósíthatnak meg. Ehhez kapcso¬
lódóan azt is vizsgáltam, hogy ezen igék közül melyek azok, amelyek a MONDÁS-t
metaforikusan teszik elérhetővé. Mivel olykor számomra is kérdésessé vált, hogy
az adott ige a MONDÁS-t metaforikusan valósítja-e meg, illetve megvalósítja-e,
ezért e vizsgálathoz a Magyar nyelv értelmező szótára?" és A magyar nyelv
nagyszotdra*” elektronikus oldalait is felhasználtam: e két munka szécikkeiben???
ellenőriztem a kérdéses eseteket.
Ezek után a kilistázott igéket az MNSZ2 korpuszában manuális kereséssel
vizsgáltam arra nézve, hogy azok részt vesznek-e az idézésben. Amennyiben az
MNSZ2 korpuszában nem találtam idézésre példát, a Google keresőjét vettem
igénybe. E vizsgálat eredményeként megállapított idéző igéket egy-egy példával
a Mellékletben közlöm.
A Magyar igei szerkezetek című munkában összesen 305 a MONDÁS-t megjele¬
nítő igét találtam."? Az MNSZ2 korpuszát, illetve a Google keresőfelületét fel¬
használva ezen igék közül 11 ige nem vesz részt idézésben. Ezek a következők:
288 Sass Bálint — Váradi Tamás — Pajzs Júlia — Kiss Margit: Magyar igei szerkezetek. A leggyakoribb
vonzatok és szókapcsolatok szótára, Budapest, Tinta, 2010.
A választásom motiváltan esett erre a szótárra, mivel ez a magyar igék és bővítményeik által
alkotott szerkezetek korpuszvezérelt feldolgozásán alapul. E szótár , az igék legjellemzőbb von¬
zatkereteit és legjellemzőbb névszói szókapcsolatait is tartalmazza, illetve azokat a szerkezeteket
is, melyekben a két aspektus kombinációja jelenik meg". Sass-Váradi—Pajzs—Kiss: Magyar igei
szerkezetek, 2010, 9. E szótár felhasználásával készített idéző igei lista (lásd Melléklet) arra
mutathat rá, hogy a későbbiekben az idéző igei konstrukciók is megalkothatóvá válhatnának.
Ennek lehetőségére vö. Horváth Péter: Igei konstrukciók szótári feldolgozásának lehetőségei,
in Tátrai Szilárd — Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): A magyar mondat és kontextuális környezete,
Budapest, ELTE Eötvös, 2022, 107-137.
20 A magyar nyelv Ertelmezö szötära, I-VIl. köt., Budapest, Akadémiai, 1959-1962, https://mek.
oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/elolap.php (Letöltes: 2023. mäjus 30.)
#1 A magyar nyelv nagyszötära, https:/Inagyszotar.nytud.hu/index.html (Letöltes: 2023. május 30.)
292 Mindkét szótárra azért volt szükség, mert A magyar nyelv nagyszötdra a vizsgälat lefolytatä¬
sakor még nem volt teljes, a webes változat csak az addig megjelent kötetek (A-EZ) szócikkeit,
valamint az alakváltozatokra mutató utalókat tartalmazta.
Emellett 7 db igével kollokálódott szerkezetet is kilistáztam, amelyek közül egy (szóba áll) nem
vesz részt idézésben. E kollokálódott szerkezetek elemzése egy későbbi vizsgálatom elemzésévé
válnak.