Oldal 386 [386]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
és térbeli távlatait is érzékeltesse. (Ezért is tűnhet a felületes szemlélőnek a londoni
kép pusztán konvencionálisnak és drámaiatlannak: közvetlenül csakugyan nem látszik
semmi a színen, ami ebbe a statikus felállásba máris fordulatot vihetne.) A tágas előtér
a jobb oldali mellvéd sötétbe boruló sarka révén egyenesen proszcénium-jelleget ölt: a
játék terének a néző terétől való architektonikus elhatárolását a színt jobbról keretező
vörös függöny is nyomatékosítja.
A magaslati-távlati rálátás ugyanakkor az implicit néző számára még egy fon¬
tos körülményt is láthatóvá, sőt kikerülhetetlenné tesz: a mostanáig tárgyalt jelenet
mögött, a háttér mélyében, a lépcsőkön emelkedő pompázatos főpapi trónust és a Sala¬
mon aranyló oszlopai által tagolt, óriás pillérekkel keretezett pulpitust, amelyen épp
valamilyen sokszereplős, ünnepi ceremónia zajlik. A távoli, sűrű eseménysor átlátha¬
tatlansága és követhetetlensége éles kontrasztban áll az előtéri esemény szabatos átte¬
kinthetösegevel?6%. A templom népe — gyermekes családok, koldusok, öregasszonyok és
fejfedős férfiak — mind a kép mélye felé fordul: a rézsútosan emelkedő karzaton sokan
igyekeznek közelebb nyomulni a kultikus emelvényhez. A rembrandti , rendezés" arra
játszik, hogy az előtéri csoportot és csendes kommunikációjukat minél inkább elkülö¬
nítse ettől a pompázatos, mélyarany fényben ragyogó ünneptől és az árnyékba burkolt
tömeg szinte hallható nyüzsgésétől. De vegyük észre azt is, ahogy Rembrandt az előtér
és a háttér jelenetei között tükörszimmetriákat teremt: a két aranyoszlop között térdre
borulók tartása például a házasságtörő asszonyét fordítja visszájára. Kétféle igazságosz¬
tás, kétféle tekintélygyakorlás kerül így szembe egymással: az amott zajló mozgalmas
szertartás és a Törvény misztikus fényében fürdő főpapi trónus hieratikus ünnepélyes¬
sége kerül kontrasztba a fedetlen fejű, mezítlábas Jézus keresetlen és eszköztelen jelen¬
létével, akinek tekintélye annál vitathatlanabbnak tűnik, minél kevésbé él a hatalom
reprezentációjának külsődleges kulisszáival965. Nem kell hosszan magyarázni, hogy ez
az ellenpontozás miként rímel a történetben feltáruló konfliktusra: érdekesebb kérdés,
hogy miért lesz oly teátrális, oly spektakuláris is?
[A proszcénium kronotoposza] Rembrandt célja nyilvánvaló: mind a slow motion
diegézise, mind a képszinpadi történések eltávolítása /bekeretezése azt a célt szolgálja,
hogy a néző számára is plasztikussá tegye a formális-ceremoniális igazságszolgáltatás
(a Törvény) és a személyes-emberi igazság kimondása közötti különbséget. Olyan
szemlélőre számít, aki felismeri a neki rendelt helyet a szín-tér/proszcénium/néző-tér
struktúrában, és konzekvensen e pozícióból kiindulva látja/személyesíti meg, illetve
ojátssza le? az előtte zajló történéseket. Része ennek a ,lejátszásnak", hogy észleli a
964 Popro 1987, 249-250.
965 Az erős vizuális kontrasztnak természetesen van szimbolikus értelme is: a XVII. századi protestáns, főként kálvi¬
nista Hollandiában ez a pompakedvelés a judaisták pogány (az új aranyborjút imádó) materializmusára utalha¬
tott: olyan vonás ez, amely mind a judaizmus, mind a katolicizmus hamisságával az igaz hit krisztusi alázatát és
szerénységét állítja szembe. Vö. legutóbb Robert Baldwin 2022. február 19-i kommentárjával in: SCHWARTZLIST
2022
384