OCR Output

A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA

jat alkalmazza.4!4) Abban ugyanakkor, aki a felajzott külsőt (akár egy képen) kívülről
figyeli, a folyamat megfordítva megy végbe: a testnyelvi expressio olyan — akár tenden¬
ciózusan is irányítható — stimulusként működik, amely a kívánt érzelem belső megélé¬
sét képes felszítani a megfigyelőbenf15. Ha a festő eredményes az érzelmek spontán fel¬
fakadásának közvetítésében, a néző pedig — váratlanul szembesülvén velük, és engedve
erejüknek — azonosul a látottakkal, létrejön, úgymond, a közös jelenlét ideális pilla¬
nata. Junius szemében a festő fizikai jelenléte az érzések/szenvedélyek megfestésekor, a
nézőé pedig a befogadás pillanatában voltaképp azonos értékű közösséget teremt, mint
amikor Ouintilianus egy védőbeszédében együttérzésére apellálva képes megindítani
az ítélőszék bírójának szívét. Weststeijn argumentációjában ezt a szinte azonosságig
fokozódó testközeli egyensúlyt metaforizálja Hoogstraten praktikus tanácsa a festőnek,
hogy tükör előtt játssza is el, amit ábrázolni szeretne: mert akkor ő maga , egyszerre
színész is, néző is”.41¢

A retorikus ész számára tehát mind a szónoklat, mind a kép énargeiájának forrása köz¬
vetlenül a , rábeszélő" (a szónok, illetve a festő) mímoszi képességeiben, továbbá erkölcsi
igazában és átélésének/érzelmeinek valóságosságában rejlik. Quintilianus ezert nem ok
nélkül hangsúlyozza a szónok személyes hitelének fontosságát: ,bizony nevetséges lenne,
ha csak a szavakat és arckifejezésünket igazítanánk hozzá, de lelkünket nem [...] vala¬
hányszor beszédünket az igazság látszatával szeretnénk felruházni, legyünk mi magunk
hasonlók azokhoz, akik valós érzelmeket élnek át, és olyan lelkiállapotot tükrözzön beszé¬
dünk, amilyet majd a bíróban akarunk felébreszteni. Vajon fog-e fájdalmat érezni engem
hallgatva, ha nem érzem azt az érzelmet, amelyet beszédemmel szeretnék előidézni?"417
Ez a művésszel szembeni emberi és morális igény visszhangzik Vossius pazhopoios-kategó¬
riájában is, amelyet így Weststeijn aggály nélkül alkalmazhat Rembrandtra is.

Ebből is látszik, hogy az énargeia nem a szerkesztett beszéd, illetve a képi objekti¬
váció magánvaló tulajdonsága: nem alkalmazott stíluseszköz vagy formaelem, inkább
itt és most realizálódó történés, az ideáltipikus jelenlét kategóriája. Ezért a retorika e
performatív modelljében nincs is helye a műről való beszédnek. A forma szerepe itt
csak annyi, amennyi a tüköré Hoogstraten műhelygyakorlatában: előállítja a , virtuális
valóságot", amelyben megesik, aminek meg kell esnie, de az élménypillanat kedvéért
rögtön el is tűnik annak látszásában. Hogy magasztos retorikai céljait teljesíthesse, a
képnek mint közvetítőnek magának úgyszólván attetszévé kell valnia*!8.

Kérdés mármost, hogy a , mágikusan" felajzott jelenlét e fantazmája — végül is
Weststeijn számára a die meeste en de naetureellste beweechgelickheijt-tormula épp ezt

414 WESTSTEIJN 2010, 264-266.

415 WESTSTEIJN 2013, 309-311.

416 idezi WESTSTEIN 2008, 183. VAN DE WETERING 20114, 68-69.
417 OUINTILIANUS 2008, 416. (Adamik Tamás fordítása)

418 WESTSTENN 2021, 210.

182