Page 183 [183]
OCR
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN Weststeijn megközelítésének igazsága ugyanis túlmutat szűkebb tárgyán, illetve annak meglehetősen túlfeszített konceptuális keretezéséní!0. Mindenekelőtt azért, mert a képeket rendre esztétikai megtapasztalásuk eseményének összefüggésében vizsgálja. Olyasminek a vizsgálatát állítja a fókuszba, ami egyrészt a muzeális tárgyak azonosítására szolgáló kutatói gyakorlatokkal (attribúció, datálás, stíluskritika, keletkezéstörténet, proveniencia-kutatás stb.), másrészt a munkák pontos történeti-szellemi kontextualizációjára optimalizált módszerekkel (az ikonográfia, a funkcióelemzés, a jelentéskutatás stb. technikáival) megközelíthetetlennek, a tudományos egzaktság igényével megfoghatatlannak tűnik. Weststeijn Junius és Van Hoogstraten szövegeiben a retorikus érzelemátvitel kommunikatív modelljéhez keres támpontokat. Ezek sugallata szerint a képek hatékonyságának legfőbb garanciája a szenvedélyek közvetlen imitálásában áll, amely úgyszólván versenyelőnyt biztosít a festőnek a költővel szemben: a festett affektusok ugyanis éppúgy közvetlenül gyakorolnak hatást a kép nézőire, mint a szónok az őt hallgatókra. Akárcsak a szónoki beszédnek, erejük van, amely képes magával ragadni, netán könynyekre is ragadtatni a publikumot.*!! Junius e tekintetben is a rómaiakat követi: a rétori enargeia alapja Quintilianusnäl is az, hogy az érzelmek a beszélőről közvetlenül tevődnek át a hallgatóra: ,csupán a tűz gyújt lángot, és csak a nedvességtől leszünk nedvesek, és egy dolog sem ad a másiknak olyan színt, amivel ő maga ne rendelkeznék.”4!2 Az érzelmek hatóerejének forrása a feltétlenségben rejlik: ha a szónok maga ,belülről" kellő intenzitással éli meg, és alkalmas módon képes meg is jeleníteni, az úgyszólván automatikusan ragad át a hallgatóra. Juniust különösképpen foglalkoztatja az a fiziológiai folyamat, ahogy a belső lelki impulzus a véráramon keresztül mintegy fölvillanyozza a testet, kipirositja a bőrt, élénkké teszi külső mozgásaití!5. (A belülről fakadé impulzusra Hoogstraten is a hartstocht [a. m. „szivböl jövö”] testi metaforä410 Legjobb összefoglaläsät Id. WESTSTEIN 2021 411 Arömai retorika cicer6i härmas követelmenyrendszereböl (docere, delectare, permovere) a XVII. században egyértelműen a harmadikban, a befogadó érzelmi megindításában látták a valódi kihívást — nyilván nem függetlenül a test-lélek problematika, illetve az emberi érzelmek és szenvedélyek működése iránt megnövekedett irodalmi és bölcseleti érdeklődéstől. A festő Karel van Mander már 1604-ben írott Grondt-jában , művészetünk gyökerének és leglelkének" /kern en ziel van de kunst] nevezte az affektusok ábrázolását. Junius is úgy vélte, hogy a ma művésze csak a szenvedélyek hiteles megfestésével léphet a régiek nyomdokába, Hoogstraten pedig a festészet legnemesebb területének nevezte az emberi megrázkódtatások és érzelmi kilengések ábrázolását. , Nem elegendő, hogy egy kép csupán szép legyen: kell hogy legyen benne annyi elevenség /bewegelichkeit], ami képes erőt venni azon, aki nézi" /macbt over d aenschouwers], mondja , adrident, ita flentibus adsunt / humani uoltus; si uis me flere, dolendum est / primum ipsi tibi. . . ",, Az sem elég, ha a vers csak szép: legyen édes is egyben / s égre ha száll, a közönséget ne felejtse a földön. / Mert e tömeg, ha nevetsz, véled nevet. Es ha te sírsz, sír. Azt akarod, hogy könnyezzen? Könnyezz te előtte!" (Bede Anna fordítása: HOOGSTRATEN 1678, 292., és idézi az abszolút tekintélynek számító Horatius Ars poeticdjat: , Non satis est pulchra esse poemata; dulcia sunto / et, quocumque uolent, animum auditoris agunto. / Vt ridentibus). HORATIUS, Ars poetica, 98-104. 412 Ibid. 413 A ,virtudlis valóságban" való efféle intenzív személyes jelenlétben az ember más érzékei (szaglás, tapintás stb.) is egyaránt aktualizálódnak. Weststeijn az efféle hallucinációk közé sorolja a késztetést a festett szereplőkkel folytatott párbeszédre is. Vö. WESTSTEIN 2010, 273f. 181
