Oldal 171 [171]
OCR
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN kényszerű egyidejűsége és viszonyuk zártsága: az érintett felek ellentétes, de egymásból következő és egymást feltételező indulatainak és affektusainak kölcsönössége, amelyben harmadik félnek egyszerűen nincs helye. Ezért is támad az a benyomásunk, hogy a szamár nemcsak védekezve igyekszik elkapni a fejét a botütés elől, de reakciószerűen vissza is néz Bileamra3°?. Rembrandt a mellérendelő konfigurációval és a tárgykapcsolatok kölcsönösségének hangsúlyozása révén mintegy , emancipálja" az állatot alárendelt helyzetéből, és önálló aktorrá teszi: pánikreakcióját cselekvésként, Bileám megszólításaként , rendezi meg". Kivételes színpadi érzékkel az elbeszélés dramaturgiai fordulópontját a szamár emberi hangon való megszólalásának pillanatában ragadja meg, és ahhoz a szóváltáshoz köti, ami kettejük között ezt követően végbemegy. Olyan mozzanat ez, amely Lastman diegézisében — épp annak szcenogräfiai akribiäja miatt — elsikkad, miközben Rembrandtnäl egyenesen Bileám megrendüléséhez és a történet irányváltásához vezet. Ráadásul értelmet ad az elbeszélésben rejlő csodás elemnek, amit a történet minden ábrázolásának valahogy értelmeznie illene, de ami érdekes módon szinte teljesen kiiktatódik a konvencionális Bileám-ikonográfiából. Ernst van de Wetering a Bileám-kép szamara esetében arról beszél, hogy a festő az állatnak is emberi arckifejezést kölcsönöz — de ebben csupán az ifjú mester az affektusok (illetve általában az állatok) iránti érdeklődésének jelét látja.356 Az általam ismert interpretációk közül — nem meglepő módon -— egyedül Otto Pácht hívja fel a figyelmet az állat felsikoltásának , monumentális pátoszára" Rembrandtnäl.357 Az angyal határozott kivonása kettejük közös kommunikációs teréből azzal jár tehát, hogy a figyelem Bileám és a szamár mint egyenértékű felek kapcsolatának immanenciájára, kettejük dialógusára fókuszálódik — ráadásul hangsúlyosan úgy, hogy abból az Úr angyala ki van rekesztve. Az utóbbi kivont kardjával, mintha csak valamilyen mellékszereplő volna, inkább , lekíséri" Bileám vad ütlegelését, hátulról inkább keretezi az eseményeket, de közvetlenül nem tud beleszólni azok lefolyásába. Arckifejezéséből és baljának céltalan tartásából hiányzik is a büntető angyal szigora: olyan kissé tanácstalan kívülálló benyomását kelti, aki maga sem érti egészen az események menetét. Színpadi jelenlétében — a középponti csoport indulatos-feszes tárgykapcsolatához képest — van valami intranzitív súlytalanság: fenyegetésének — szemben Lastman domináns és célratörő angyaláéval — nincs valóban fenyegető éle. Mintha Rembrandt egy egészen más történetet beszélne el nekünk, mint Lastman. 355 A moszkvai Kiűzésen [2.36] is van két , visszanéző" kufár, ám azok — másféle pánikreaciók közé ágyazva — csupán rémülten odafordulnak, ahonnan a támadás éri őket. A szamáré azonban célzott visszanézés: az ugyanis válasz Bileám erőszakára. Itt jegyzem meg, hogy Michael Podro — számomra nem világos okból — úgy látja, hogy ezen a képen a néző az, aki szemkontaktusba kerül Bileámmal. Ennek azonban — dramaturgiai szempontból — nem sok értelme volna. PopRo 2002, 73. 356 VAN DE WETERING 20118, 152-153. Vö. VAN DE WETERING 2016, 175-177. 357 Ld. Pacht: ,,Methodisches zur kunsthistorischen Praxis”, in PAcHT 1995, 276. 169
