Page 158 [158]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA persze nem jelenti azt, hogy Rembrandt kizárólag szövegekből merített: sőt, nagyon sok egykorú képi forrást is alkalmazott, de nem véletlen, hogy leginkább a XVI. század terjedelmes, és meglehetősen szöveghű, tehát sok tárgyi részletet megjelenítő bibliaillusztrációi inspirálták?!9. Bauch okfejtésében — azon túl, hogy tartalmi értelemben az ellenkezőjét állítja annak, mint amit Bialostocki mond — az is figyelemre méltó, ahogy az ikonográfiai tárgyak kezelésének rembrandti módját ő is historizálni igyekszik. Mert a vallásos hagyománnyal és tartalmakkal szembeni, újszerű beállítódás nem előzmények nélkül születik meg: egyik fő ösztönzője — az északi reformáció szellemi forradalma mellett — a XVI. század elejétől robbanásszerű fejlődésnek induló sokszorosító grafika és vele Európa-szerte a szöveges biblia- és mitológiai illusztrációsorozatok gyors elterjedése volt. Rembrandt maga is gyűjtött, illetve rendre forrásként használt ilyen kiadványokat, amelyekben az egyes történetek és epizódfüzérek immár a kultikus-liturgikus képhasználat és a tipológiai értelemösszefüggések középkorias kötöttségeitől többé-kevésbé mentesen váltak hozzáférhetővé és szabadabban értelmezhetővé. A Biatostocki tézise nyomán a 60-as években kibontakozott viták egyik fő hozadéka — épp e leginkább német és németalföldi grafikai kompendiumok és források vizsgálatának eredményeként — a művész nagyszámú ikonográfiai innovációjának feltárása volt: mindenekelőtt olyan epizódok önálló képtémává emelése, amelyeket korábban csak ritkán vagy sohasem äbräzoltak3!!. Ennek legfőbb biztosítékát Bauch a figuräk „szinpadszerü” („bühnenhafte”) elrendezeseben (Regie) lätja, amit kifejezetten a képi formálás szokványos fogalmaitól („kompoziciö”, , térkitöltés", , színezés" stb.) elkülönülten kezel: ebben pillantja meg a korai Rembrandt művészi kreativitásának voltaképpeni terrénumát is. Okfejtése szerint Elsheimer és Lastman közvetítésével jut el Hollandiába — s így Rembrandthoz — az az Itáliában, Caravaggio római köreiben kialakult forma, amely a képre elsősorban olyan magában való színpadként tekint, amelynek legfőbb esztétikai normája a belső kohézió. A festménynek ugyanis immár tisztán önmagáért kell helytállnia, véli Bauch: magától kell esztétikailag relevánsnak — értelmesnek és érthetőnek — bizonyulnia? 2. Ennélfogva a néző immár közvetlenül, mintegy jelenlévő szemtanúként kell hogy konfrontálódjon az ábrázolt jelenetekkel. Minden vizuális eszköz a színpadi összefüggések koncentrálását és plasztikussá tételét szolgálja: ez teszi lehetővé, hogy a néző a történetet mindenekelőtt a résztvevők helyzetével való azonosulás révén értse meg. a klasszikus szöveghelyeket is tanulmányozta, és ez alapján iktatott be új, vagy hagyott el konvencionális régi mozzanatokat. De , önkényességet nem találunk: mert a mérce számára továbbra is a történet és a kor által elé állított művészi feladat maradt". TÜMPEL 1968, 104. 310 Vö. TÜMPEL 1968, 104ff. 311 V6. KAT. BERLIN 1970 312 BaucH 1967, 126. 156
