Page 155 [155]
OCR
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN [2.29], vagy vak-e az atya figurája a pétervári A tékozló fiú hazatérésén [3.114]? Ily módon kézenfekvő, véli a tudatosan a Panofsky-féle ikonológia háromlépcsős modelljét?01 alkalmazó Biatostocki, hogy a témák, illetve az ikonográfiai tárgyak még kevésbé legyenek a szükséges pontossággal meghatározhatók: , Rembrandtnál különösen gyakran támad olyan érzésünk, hogy műveinek struktúrája ellenáll a szigorú, kritikai ikonográfiai analízisnek." Kései korszakában Rembrandt úgymond hajlamos , hangulatba és kifejezésbe burkolni" ikonográfiai és szimbolikus rekvizitumokat, hogy sajátos vallomásos művészetet (Bekenntniskunst) hozzon létre, amelynek egyes darabjai már , nem alkalmasak a precíz értelmezésre". Ez Biatostocki szerint a művész sajátos munkamódszeréből következik: az idősödő Rembrandt, úgymond, nem valamely meghatározott történetből indul ki, hanem bizonyos általános-emberi szituációkból vagy érzésekből, a kivitelezés során pedig ezeket konkretizálja ikonográfiai tárgyakká. Biatostocki már 1957-ben bevezeti a , kerettéma" fogalmát, amelyet később több alkalommal is pontosít: ezen hol bizonyos elvont cselekménytípusokat (erő demonstrációja, valaki vagy valami feláldozása, egy isten epifániája a halandók előtt, csábítási jelenetek stb.), hol generális emberi emóciókat (barátság, szerelem, bűntudat stb.) értő02. Ha az ikonográfiai egyértelműsítés nem történik meg, a rokon jellegű tematikus sémák egymáshoz hasonulhatnak, átalakulhatnak vagy akár föl is cserélődhetnek egymással. 1970-ben, a berlini Rembrandt-szimpóziumon tartott előadásában303 Biatostocki — Christian Tümpel és Kurt Bauch élesen kritikus reflexióinak hatására jelentősen finomitva a fogalmon -— ki is elemzett egy ilyen kerettémát az életműből: ,a bűnös mint tragikus hős" eszmekörében egymás mellé kerül az ószövetségi Hámán, az áruló Júdás és a tékozló fiú példázatbeli alakja. Mindannyian bűnösök, akik megértik, megbánják bűneiket, és meglakolnak értük — és ezzel méltókká válnak Rembrandt rokonszenvére. ,Az az ember, aki pályája kezdetén önmagát mint Krisztus megfeszítésének tevékeny résztvevőjét ábrázolta, készen állt arra, hogy beleélje magát a bűnös élményvilágába, és hogy a nagy bűnösöket tegye meg művészete hőseivé. Nem nehéz megérteni, hogy legszívesebben azt a bűnöst — a tékozló fiút — ábrázolta, aki valódi megbánást tanúsított, s akinek teljes megbocsátás lett osztályrésze. Ha Rembrandt művészetében a negatív hős témája egy olyan alakkal [ti. Júdással — R. A.] kezdődik, aki "egyáltalán nem reményli a kegyelmet, úgy a fejlődést egy olyan másik zárja, akiről biztosan tudjuk, hogy a sötétségben már meglátta a szeretet fényét.”304 Mint fölkészült és lelkiismeretes történész, Biatostocki természetesen elutasítja a rembrandti empátiának és vallomásosságnak a modern szubjektivizmus jegyében való 301 Vö. PANOFSKY I98ZB; a modell számomra legmeggyőzőbb bírálatát Id. BATSCHMANN 2002 302 Vö. Bıarostocki 1982, 169. 303 Id. Bratostock 1973 304 Biarostockı 1973, 150. 153
