Seite 153 [153]
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN
3.1 ] EGY PROBLÉMATÖRTÉNETI ELŐZMÉNY: A BIALOSTOCKI—
BAUCH VITA ES AZ „IKONOGRÄFIAI STILUS” FOGALMA
Gondolatkisérletem egyik leginspiralébb problématérténeti elézményének Kurt Bauch
egy 1966-ban írott tanulmányát tekintem, amely a bizarr — és ezért idézőjelbe is tett —
, Ikonographischer Stil" címet viseli, és amely megközelítésének eredetiségét tekintve
meglepően (másfelől persze nagyon is érthetően) visszhangtalan maradt az , akadé¬
miai" Rembrandt-kutatás berkeiben. Nyilvánvaló a választott terminus polémikus éle:
olyan fogalmakat és területeket von ugyanis össze, amelyeket a magát , szigorú tudo¬
mánynak" tekintő művészettörténet-írás — legalábbis Alois Riegl óta — inkább kínosan
elhatárolni igyekezett egymástól295. Bauch célja e szókapcsolattal éppenséggel hasonló
volt, mint azé a Jan Biatostockié, akivel írása közvetlenül polemizál: hogy a rembrandti
stílus unikális jellegére mutasson rá. , Ez a stílus a művészet új helyét jelöli ki, s mint
minden nagy művészet, egyáltalán a művészet új fogalmát teremti meg."294 Mindaz,
amiben Bauch e , stílus" lényegi jegyeit megpillantani vélte, diametrális ellentétben áll
Jan Biatostocki először 1957-ben megpendített, később pedig részletes tanulmányok¬
ban is kifejtett, bár folyamatosan finomított koncepciójával, amely szintén az életmű
kivételességére igyekezett magyarázatot találni.
A „rembrandtisägröl” &s az e müveszet , lényegéről" való több évszázados — és bizony
meglehetősen változó minőségű — elmélkedések tengeréből Biatostocki és Bauch polé¬
miája azzal emelkedik ki, hogy mindketten a művészettörténeti tudományosság szi¬
gorú keretein belül, történetileg és tárgyszerű szabatossággal igyekeznek érvelni. Ez
azért különösen figyelemreméltó, mert olyan kérdést állítanak a középpontba, amely
lényegileg idegen a diszciplína logikájától. Sem a stílustörténeti, sem az ikonológiai
paradigma nem tud ugyanis mit kezdeni a művészi kivételesség fenoménjával — leg¬
alábbis rendszerszerűen nem tud rákérdezni a művészi teljesítmény, például a remekmű
mibenlétére?ő. Ezért is van, hogy a művészettörténészek többsége, bár — egyfajta adott¬
ságként — tudomást vesz róla, inkább hárít, ha a művészi érték tudományos igazolásának
293 Bauch-báritt hivatkozott tanulmányában Rembrandtra vonatkoztatja és csak röviden definiálja — az , ikonográfiai
stílus"-szintagmát láthatóan a stíluskritika szisztematikus kategóriájaként határozza meg. Ha a stylos kifejezés az
antikvitásban az egyéni kézjegy jelölője, akkor úgymond annak is lehet , stílusa", ahogy a művész művében az
ikonográfiai hagyományt alkalmazza és érvényesíti. , Hogy miként adódik a téma, és a művész részéről aztán
szűkebben milyen különös feldolgozásra kerül, hogy a maga különös inszcenálása keretében miként emeli be és
hagyja el a hozzá tartozó motívumokat, s hogy ebből miként szólal meg az Egész az ő sajátos értelmezésében, s
hogy ezáltal az egész mű miként nyeri el a maga helyét a világban — nos ez az, amit egy művészet "ikonográfiai
stílusának" lehetne nevezni." Bauch számára ,a stílus története nem formatörténet": a modern stíluskritikában
a motivumkincsnek vagy az ,elbeszélés hangütésének” — vagyis a , tartalmi értékeknek" — is lehet szerepe a kéz
meghatározásában. Abban az értelemben lehet indokolt az , ikonográfiai stílusról? való beszéd is, ahogy szokás
egy-egy mester , rajzstílusáról" vagy , kompozíciós stílusáról" is beszélni. Vö. BaucH 1967, 135-136.
294 BaucH 1967, 143.
295 Vö. pl. Caun 1979
151