Seite 135 [135]
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK
2.3.3 | A BEFOGADO A KEPBEN VAN: AZ „IMPLICIT NEZÖ” REMBRANDTI
INVENCIOJA
A képzelődő néző jelenléte a képekkel szemközt a XVII. századi Hollandiában már
magától értődő feltételnek számított a kortárs elméleti irodalomban is. Mind Francis¬
cus Junius De pictura veteruma (1638, holland kiadása 1641), mind Samuel van Hoog¬
straten Inleyding tot de Hooge Schoole der Schilderkonst: anders de Zichtbaere Werelt-je
(1678), a Rembrandt-korszak két legfontosabb teoretikus — az utóbbi esetében a festők
praktikus kiképzését is szolgáló — traktátusa arra ösztönzi , mind a művészeket, mind
a befogadókat, hogy úgy közelítsenek a vizuális műalkotásokhoz, mintha valós esemé¬
nyeket tapasztalnának"?!8. Később látni fogjuk, hogy míg Junius mindezt még nagyon
is a retorika szellemében, a nézőre gyakorolt közvetlen hatásként gondolja el, addig a
Rembrandt-tanítvány Hoogstraten a nézői jelenlétet (tegenwoordich) már inkább kom¬
munikatív cselekvésnek tekinti (vö. itt 186-188.).
Fontos leszögezni: a befogadásesztétika a , nézőről" szólva nem a képet szemlélő
mindenkori empirikus személyekről, illetve a konkrét befogadás-események történe¬
ti-szociológiai és pszichológiai kondícióiról, hanem egy a képforma által konstruált
nézőről, egy a műbe foglalt én-szerepről beszél, amelyet az empirikus befogadó, ha haj¬
landó alávetni magát a mű autoritásának, inkább eljátszik vagy megszemélyesít. Ezt
a formába beépített funkcionalitást nevezte — Wolfgang Iser irodalomtudományi ter¬
mr
minusdt?l? adaptälva?20 - Kemp ,implicit szemlélé”-nek /,der implizite Betrachter”].
Meggyőződésem szerint Rembrandt drámaszerzői eredetisége abban a törekvésben
ragadható meg, hogy az , implicit néző" szerepét is a dramatis personae közé számítja:
jelenlétét olyan szorosan integrálja a színpadi eseménybe, hogy az nélküle nem történhet
meg. A kép előtt bámészkodó valós befogadó azzal bizonyulhat a gadameri értelemben
vett ,jó játékosnak", hogy tisztába kerül a rá , osztott" szereppel: egyrészt követi a kép¬
színpad zeki szóló utasításait, másrészt gondosan figyel arra, hogy a drámai személyek
magukban és kölcsönviszonyaikban miként alakítják (valósítják meg) a maguk szere¬
pelőírásait. A további elemzésekben arra törekszem, hogy műről műre e szerepszerű
pozícióból szemlélve értelmezzem a látottakat — mint olyan eseményeket, amelyek az
én szemem láttára, mégis a maguk jogán történnek meg221. Mint valós szubjektum,
218 ,Ahogy az ekphrasis és az érzelmekkel átitatott részvétel antik elméleteit átültették a festői gyakorlatba, úgy vált
a néző szerepe a dráma vagy a költészet ama kritikusáéhoz hasonlóvá, aki tudását és narratív várakozását a művel
való találkozásra összpontosítja." WESTSTENN 2021, 208.
219 Wolfgang Iser is hangsúlyozza, hogy az , implicit olvasó" fogalma nem lehetséges olvasókra, hanem , az olvasás
preformält aktusjellegére” utal: ld. ISER 1972, 8-9. Az , implicit nézőt" mutatis mutandis a forma által strukturált
szemleles olyan szubjektumänak nevezhetjük, akinek irányított látásaktusait a valós nézőnek kell performálnia,
hogy saját szemmunkája során valós képtapasztalathoz juthasson. V6. BATSCHMANN 1998, 116-120.
220 Kemp 2008, 250.
221 Eljardsom analdgiajaként - Gumbrecht nyomán — Gadamer egy interjúrészletét idézem, aki — versekről beszélve —
a tisztán szemantikai értelmezésen, a jelentésre összpontosító olvasáson túlmenően a sorok éneklésének elkerülhe¬
133