Seite 129 [129]
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK
miközben neki magának nincs dedikált helye a fikció terében.!98 A történetek belső
kohéziója, a dr-áma egysége!) és a nézői anonimitás együttesen teremtik meg a kép
egységét?00, ez garantálja a befogadó szemében az ábrázolás esztétikai hitelességét.
A modern festőnek úgy kell tehát a drámát színre vinnie, hogy kerüljön minden teat¬
ralitást, értsd: a néző előzti, a néző számára való játék külsődlegességét és retorikáját.
A dramakép diderot-i paradoxona, amint arra Jean Starobinski elemzése is ramutat?”!,
ontológiai természetű: a befogadónak úgy kell belemerülnie a tőle független és a maga
belső dinamikája szerint lejátszódó fikciós esemény?92 szemlélésébe, hogy közben meg¬
őrizze vele szemben a kívülálló rezonőri reflexivitását és kritikai ítélőképességét.
2.3 ] A BEFOGADÓ ÚJ SZEREPKÖRE: AZ ANTIRETORIKUS IMPULZUS
(MICHAEL FRIED, WOLFGANG KEMP)
Fried koncepcióját az ,ember anatómiája a kulcs a majom anatómiájához" marxi
módszertani elve?95 szellemében idéztem ilyen hosszadalmasan: mert az a meggyőző¬
désem, hogy Rembrandt , drámáit" ahhoz hasonló, a befogadói magatartással szem¬
ben támasztott ontikus-esztétikai igények különböztetik meg kortársai hasonló elbe¬
198 Diderot e befogadói stratégiája olykor a nézői jelenlét irodalmi fikcionalizálásaként érvényesül. Fragonard az
1765-ös Szalonon bemutatott — ma a párizsi Louvre-ban őrzött — Korészosz föláldozza magát Kallirhoé megmentése
érdekében című monumentális (több mint 3x4 méteres) festményéről [2.23] írott irodalmi műremekében egy
képzeletbeli beszélgetést hallunk a műkritikus Friedrich Melchior Grimmel, amelyben a szerző egy álomként
nézi végig a Fragonard képében kulmináló történetet: mintha Platón barlangjának foglyaként az eléje vetített
fantomszerű élőképekben bontakozna ki előtte a drámai cselekmény fikciója, amit ő — az álom foglyaként — kész
valóságként elfogadni. Az elbeszélés szerint Diderot nem is látta az ominózis Fragonard-képet: azt csak a beszélge¬
tőtárs ismeri fel az álomleírás alapján. Fried is kiemeli a leírás fantazmagorikus, , szinte filmes? jellegét: , a vetített
kép illuzórikus vagy anyagtalan természete, sőt fizikai kényszerének a közönségre gyakorolt hatása" egyaránt arra
vall, hogy a néző magából a festményből valójában radikálisan ki van rekesztve. Vö. FRIED 1980, 141—145.
199 ,Az a "poézis, amelyhez a történeti kép kapcsolódik, nem a hősi eposz, hanem a tragédia", írja Plutarkhosz
hasonlatával polemizálva Diderot az Encyclopédie 3. kötetének Composition dans la peinture-cimszaväban. Nagel
kommentárja szerint „a festmény nem beszél el semmit: egy elbeszélést jelenetté dramatizál, és ez az, amit meg
kell festeni". NAGEL 2010, 44—46.
200 Friep 1980, 75-76.
201 A Fragonard-képrél és Diderot kommentarjarél frott fontos tanulmanydban Jean Starobinski Diderot magatar¬
tásának kettősségét elemzi: Diderot modern befogadóként igényt tart a megfestett tragédia keltette , félelem és
részvét" közvetlen megélésére, ugyanakkor ragaszkodik a festői szemfényvesztés kritikai reflexiójához is. Már nem
tud hinni a letűnt istenek látszatkultuszának, mégis , felfüggeszti hitetlenségét. . nem vonja ki magát a történet
által megkövetelt azonosulás alól. Atéli egészen a tetőpontig, az öngyilkos gesztus kiváltotta borzongdsig, a ret¬
tenet kiáltásáig. Ezt követi aztán a kritikai reflexió: ebből kiderül, hogy a patetikus jelenetet soha nem tekintette
másnak, mint ami volt, kezdettől fogva: vagyis fikciónak". STAROBINSKI 2007, 150.
202 »Ugy tűnik, éppen a cselekvésre koncentrálás majdnem szükségszerű velejárója, hogy a színház esztétikai kép¬
ződményéről mint egy másik valóságtól (az élettől, az emberi magatartástól, az úgynevezett valóságtól stb.) függő
vältozöröl gondolkodunk.” LEHMANN 2009, 34-35.
203 Karl Marx: „Bevezetes”, in: Marx, Karl: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai I-II. Nyersfogalmazvany,
Karl Marx és Friedrich Engels Mtivei 46/I., Budapest, 1972, 31.
127