Page 121 [121]
OCR
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK 2.1 ] GADAMER A MŰ LÉTMÓDJÁRÓL: A JÁTÉK MODELLJE E munka első részében megkockáztattam a feltételezést: ha Aby Warburgot a , közvetlenül eleven, testszerűen dramatikus megjelenítés" problémája Rembrandtnál nem csupán kulturális-antropológiai, hanem formakérdésként is érdekelte volna, vagyis nem csak a (tragikus) pátosz új formuláival, hanem a művekkel mint értelemegészekkel is számot vetett volna, Arisztotelész drámaesztétikájának örököseként ismerhetett volna magára. Gadamer szerint az arisztotelészi mimészisz ismeretértelme az utánzásban megjelenített-színre vitt dolgok másként való újrafelismerésében áll. A képek kapcsán Gombrich is hasonlóról beszél! 64: mind a gesztikus-színpadi mímelés, mind a , természethű" leképezés tartalmazza az átváltozás, illetve rámutatás distanciateremtő mozzanatát. Emlékszünk, hogy Warburg is efféle civilizatórikus praktikákban látta annak eszközét, amivel a primitív ember szabadulni próbált a külső, idegen fenyegetés bénító-delejező hatalmától és saját kiszolgáltatottságának vakságától: a pátoszformulák elmélete, láttuk, annyiban a megformálás elmélete, amennyiben képei révén az ember alakot képes adni mind az őt afficiáló ismeretlen erőknek, mind sajät primitiv ösztönreakciöinak, vagyis fokozatosan külsővé teszi, mintegy eltávolítja magától a viszonyt: így igyekszik úrrá lenni azon, aminek foglyaként ismerte fel önmagát. A mímelés performatív természetű, játékos ismétlés, amennyiben az ember az újrajátszások révén ellenőrzött módon életben tartja és a játék során reflektálja is függését a helyzettől. Warburg korábban idézett ontologizáló mondása a képekben megkötött, mégis elevennek megmaradó démoni erők jelenlétéről (, élsz, de nem árthatsz") összecseng Gadamernek a , mimikus alapviszonyról" szóló ontológiai tézisével, amely szerint ,a megmutatott itt van"155, azaz szemlélőként mindenekelőtt saját léttel bíró (tehát értelem-követelést támasztó) objektív hatóerőként kell vele számolnunk. Bár Warburg nem érzi szükségét ezt külön is hangsúlyozni, a , dinamogrammként" felfogott képnek nála is szükségképpen , mű-jellege" kell hogy legyen: ahogy Gadamer fogalmazza, „ergon is, nem csupän energeia” 166, Bredekamp képaktus-elméletét parafrazeálva: egy kép akcióképessége szükségképpen annak a szervezett és koherens formarendnek a függvénye, amely képes megszólítani, magába szippantani, illetve együttjátszásra rábírni azt, aki reszponzív módon fordul feléje. Az így felfogott forma magáért való ugyan, mégsem statikus: funkciója éppen az, hogy közvetlen interakcióba lépjen a befogadóval, és ebben az eseményszerű dinamikában rajta keresztül juttassa érvényre a dráma igazságát. Affektív hatalommal — félelmet vagy vágyat keltő, alkalomadtán provokatív vagy kényszerítő erővel — bír, amellyel 164 Vö. GOMBRICH 19824, PopRo 2002, 14ff. 165 GADAMER 2003, 145. 166 GADAMER 2003, 143. 119
