Page 111 [111]
OCR
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE ütközés pontszerű hic et nunc-ját úgy, hogy a nyers cselekvésdramaturgia eresztékeiben a reflexió elkülönülő, de látatlan terei is megnyílhassanak? Hiszen világos, hogy a pétervári képen a sokk fizikai időpillanatának fetisizálása minden drámai felismerés megtörténésének is útját állja. Az a kérdés tehát, hogy miféle felfüggesztések, késleltetések és aszimmetriák segítségével állítja elő Rembrandt azt a merőben új tér—idő szerkezetet, amelyben Járható külső és lárhatatlan belső között mégis szoros és objektívnek — létszerűnek — tekinthető dramaturgiai korreláció jöhet létre? Elegendő-e, illetve nem vezet-e merő pszichologizáláshoz, ha — rákérdezve a , belső érzés és megértés" mibenlétére — White módján pusztán Ábrahám arckifejezésére hagyatkozunk? Nem kell-e a teljes dramaturgiai apparätust és a szcenogräfiai kontextust is tekintetbe venniink, hogy arra a saját tudásra is rákérdezhessünk, amelynek Ábrahám az isteni bevatkozás révén a birtokába jut, s amely csakugyan drámai hőssé teszi őt? A fentiek jegyében vessük össze egymással a két képnek az IMóz 22.11—19 közös nevezőjén alapuló , forgatókönyveit". Kiindulópontként szögezzük le: a szentírás tanúsága szerint a Mórija hegyén az angyal és Ábrahám között egy párbeszéd zajlik le136, Az angyal a mennyekből kétszer is rákiált Ábrahámra, aki (akárcsak Ádám az édenkertben, amikor a bűnbeesés után az Úr megszólítja) épp csak egy engedelmes , itt vagyok" kal válaszol. A hírnök fölszólítja őt, hogy hagyja abba az áldozati cselekvést, és egyes szám első személyben — azaz a nevében beszélve — föltárja előtte az Úr szándékait, és megállapítja, hogy a próbatétel sikeresnek bizonyult. Ábrahám mindezt hang nélkül tudomásul veszi: szót fogad, leereszti a fegyvert, majd észreveszi és feláldozza a kost. Ezt követően másodszor is felhangzik a kiáltás, az angyal pedig most hosszasan fölvázolja Ábrahám előtt nemzetségének azt a fényes és győzelmes jövőjét is, amelyet tettével itt és most maga alapozott meg. (Hogy a csodatétel helyét Ábrahám utólag külön névvel is megjelöli, azt egy közbevetett megjegyzésből tudjuk meg.) A párbeszédet tehát végig az angyal irányítja, méghozzá távolról, Ábrahám pedig hangtalan reszponzivitást tanúsít. A Rembrandt által megformált jeleneteket — az angyal és Ábrahám érintkezéseit!37 — 136 , De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, !!kiáltott neki az Úr angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. !2Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. 13Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. "$Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés. ISAz Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, !6és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenegyedet, "azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, !Sés a te utódod által nyerhet áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra." (IMóz 22, 11-19) 137 Az Ábrahám-képek monográfusa, Christiane Háslein szerint Rembrandt érdeklődésének homlokterében — a korszak kálvini eredetű vallásos felfogására jellemző módon — a , képeknek a láthatatlan Igével való versengése", másként fogalmazva, az akusztikus és a vizuális észlelés, illetve a lélek hangjának és a test látványának ellentmondása állt. HASLEIN 2004. Nem véletlen, hogy a téma roppant gazdag ábrázolási tradíciójában is két alaptípus különült el. Az egyiknél az angyal csupán leszól a mennyből (ahogy az — csak klasszikus példákat idézve — Ghiberti, 109
