Page 103 [103]
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE
Bár a Laokoón-szoborcsoport kapcsán nem beszél közvetlenül drámáról, aligha vélet¬
len, hogy Goethe a Laokoón-esszével egykorú Epikus és drámai költészet című rövid írá¬
sában, amelyben a görög drámáról Schillerrel folytatott eszmecseréjének konklúzióit fog¬
lalta össze! 17, Arisztotelész nyomán és szellemében kifejezetten az előadás idődimenzióját
tekinti a hapszódosz és a mímosz közötti voltaképpeni vízválasztónak. A Laokoón-esszé
sugallata szerint mindenesetre a képzőművészet nagyon is alkalmas arra, hogy jelentékeny
művészek keze nyomán — éppen mert , mindenkor a pillanatnak dolgozik"118 — , lehántsa
az emberről mindazt, ami lényegtelen"! DD, azaz valódi drámák hordozójává váljon.
1.3 ] A MEGFESTETT IDŐ APÓRIÁI
s Mivel a dráma mindig elsődleges, ezért időformája is mindig a jelen idő. "29
(Peter Szondi: A modern dráma elmélete)
Svetlana Alpers hívja fel a figyelmet arra, hogy amikor a fiatal Rembrandt az amszter¬
dami történeti festőkhöz csatlakozott, , azokat a holland képzőművészeket választotta
példaképül, akiket a legkevésbé foglalkoztatott az ábrázolás problémája": például
Pieter Lastmant, akinek , csak a történet a fontos"121. Korszakos monográfiája, a 7he
Art of Describing alaptézise szerint a XVII. század holland festőit éppen nem a törté¬
netmondás mikéntje, sokkal inkább ,a látható világ felszínének" megragadása foglal¬
koztatta. Függetlenül attól, hogy mennyire tekintjük meggyőzőnek Alpers a korabeli
vizuális kultúra rekonstrukciójából következő történeti érvelését, ezen belül például
az itáliai festészet , narratív" jellegét a hollandok , leíró" művészetével szembeállító
tipológiáját, az bizonyosan igaz, hogy az optikai és általában a mediális érdeklődés,
a vonzódás az illuzionisztikus effektusokhoz, a képsík és festékanyag transzparenciá¬
jával való játékokhoz stb. döntően más irányú reflexió felé terelik a nézőt, mint amit
megsebesülése idéz elő, a részvét, amelyet a gyilkos szorításnak már engedő kisebbik fiú iránt érzünk, s végül a
szorongás, amely az egyelőre sértetlen s talán még reménykedő nagyobbik fiú miatt vesz erőt rajtunk, a befogadás
olyan érzelmi modalitásai, amelyeket a dráma egymásnak feszülő erőinek , magasan organizált összjátéka" idéz
elő, s amelyben a néző is differenciált szerepet kap: helyzete leginkább a nagyobbik fiúéra hajaz, aki egyszerre
, tanúja és részese" az eseményeknek.
117 Vö. Goethe: , Epikus és drámai költészet" (1797); Goethe a szöveget csak jóval később, 1828-ban publikálta. Vö.
GOETHE 1981, 204—205.
118 GOETHE 1981, 202.
119 GoETHE 1981, 199. Goethének ez a merész Laokoën-értelmezése, illetve befogadäs-ajänlata mintegy megelôle¬
gezi a Rembrandt-dramatolégia két — a későbbiekben részletesen is kifejtendő — aspektusát: egyrészt az alapértel¬
mezett cselekvés tárgykapcsolatként való felfogását (Id. a 231. oldaltól), másrészt a nézői jelenlét aktív szerepként
való elgondolását (Id. a 351. oldaltól).
120 SzoNDpi 2002, 18.
121 ALrErs 2000, 252.
101