Seite 100 [100]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
szi forma integritásához ragaszkodik: a régiek művészetében is ,a szimmetriák és
szembeállítások" mesterségesen megalkotott rendjét, a forma áttekinthetőségére, a
művészi anyag követhető artikulációjára való törekvést tekinti mérvadónak. , Nagy
előnye a műalkotásnak, hogy önálló és önmagában zárt egész"!99, ekképp , puszta
létezőként mutatkozik meg, tehát mindenestül és tökéletesen önmagába zárt". Ez
éppúgy igaz a Laokoónra, mint például a Tövishúzó fiú-ra — nem függ tehát a tárgykör
vagy a narratíva sajátosságaitól: csupán azon múlik, hogy a kiszemelt eseményt , oká¬
val egyetemben" jelenítse meg. Mivel a jelentős művek , eleven, magasan organizált
természeteket” [,lebendige, hochorganisierte Naturen"] állítanak elénk, mozgásuk
művészi igazságának érvényesüléséhez elegendő, ám elengedhetetlen feltételének azt
látja, hogy magukban hordozzák motivációjukat!9!.
Így Goethe a szobrot nem mozgásban lévő testek állóképbe kényszerített imitáció¬
jaként!2 vizsgálja, hanem — Arisztotelészhez hasonlóan — aktív vagy reaktív emberi cse¬
lekvések mesterséges mimésziszének: nem fizikai mozgások, hanem emberi történések
utánzásának tekinti. Nem a mozgásfázisok egymásutánjára, hanem az emberi állapot¬
ban bekövetkező változásra figyel!95. Míg Lessing az ábrázolás, addig Goethe az esemény
paradigmájában gondolkodik: Lessing a szoborban a megformált követ mint fizikai
objektumot látja, amely egy időpillanatot igyekszik megragadni — Goethe viszont a kő
jelenéssé, jelenlétté való transzformálódását látja, amelyben lényegi változás áll be az
ábrázolt állapotban. A szobor nem ábrázolja a mozgást, hanem maga mozog:194 míg az
előbbinek az adekváció, az utóbbinak a néző általi megélés, az ,itt és most”-tôrténés
lejátszhatósága lesz az esztétikai normája. Míg amaz a szépség elevenné tett ikonjaként,
emez egyenesen élő drámaként tekint a szoborra.
A legelgondolkodtatóbb e tekintetben az, hogy Goethe a szobor szemlélésekor
készségesen hajlandó eltekinteni a narratívától, illetve annak alkalmi mozzanatai¬
tól is: Laokoón neve, főpapi rangja, Irójához való hűsége, a büntetés jogossága stb.
számára csupán megannyi , mellékes körülmény, amellyel a költészet és a mitológia
ruházta fel" (!) a figurát. Vegyük észre, hogy a költő jelen időben beszéli el, amit maga
előtt lát: míg Laokoón , fiai oldalán aludt. . kígyók fonódtak rájuk, s most álmukból
felriadva kétségbeesetten küszködnek, hogy kiszabaduljanak az eleven béklyó szorítá¬
sából..." Mint eseményt olvassa le a szoborról azt, aminek nézőként épp szemtanúja
lett. Ezért mondhatja a főpapról, hogy ,csupán apa ő", akit a szemünk láttára ér
sorscsapás — és csak ez az itt és most indokolja — a Laokoón-vita kontextusában több
100 GoETHE 1981, 198.
101 E felfogds mtivészettérténeti relevancidjardl v6. Lress 1985, kiil. 179-197.
102 Lessing 1982, 200-201.
103 Ezert messzemenöen indokoltnak lätom Didi-Huberman kiserletet, hogy Goethe e Laokoön-Ertelmezeset összeol¬
vassa Warburg pätoszformula-teöriäjäval, amelyet az elsö resz „Irauma, mim£zis, emlekezet” cimü fejezetében
(208) tárgyaltam részleteiben is. Vö. DIDI-HUBERMAN 2010, 225—235.
104 Dipi-HUBERMAN 2010, 232.
98