Seite 98 [98]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
, Bárcsak jönne végre valaki, aki a fogalmat és magát a szépség" szót, amelyhez már
annyi hamis fogalom tapad elválaszthatatlanul, végre ki merné ragadni a körforgásból,
és megfelelő módon az igazságot állítaná a helyébe a maga legteljesebb értelmében. .."88
— sóhajt Schiller levele végén —, és világossá teszi, hogy a görög tragédia átfogóbb igaz¬
ságára gondol, amelyre ez idő tájt saját dr-ámaírói erőfeszítései is leginkább irányulnak.
Goethe — bár csak érintőleg, mégis félreérthetetlenül polemikus éllel — szóba hozza
az uralkodóvá lett esztétizáló formalizmus egy másik aspektusát is: amikor azzal bírálja
Hirt álláspontját, hogy ő is osztozik Winckelmann, Lessing és a többiek a szobrászat
játékterét alapvetően korlátozó szemléletmódjában??. Bár explicite sehol sem fejti ki,
alighanem arra ,a festészet és a költészet határaira" irányuló kérdésfeltevésre gondol,
amely Lessing nagy hatású Lxokoónjában nyerte el kiforrott teoretikus formáját, s
amelyben — tudvalévőleg — a képzőművészetek húzzák a rövidebbet99. Goethe Über
Laokoon-ját hajlamos volnék egyenesen a lessingi ágazati-esztétikai differenciálást
opponáló vitairatként olvasni: olyan értelmezésként, amely anélkül ragaszkodik a görög
klasszikus művészet érzéki komplexitásának, teljességének és intenzitásának gondola¬
tahoz, hogy engedményeket tenne az ut pictura poesis horatiusi teoremäjät müveltsegi
rutinként szajkózó (és Lessing által joggal bírált) kortársi fecsegésnek.
E ponton nyer jelentőséget Goethe és Schiller 1797 nyarán folytatott levelezésének
másik tematikus súlypontja: az arisztotelészi Poétika friss újraolvasásának mindkettőjük
számára revelatív élménye?!. Utólag az a benyomás keletkezik, mintha a tragédia átfo¬
góbb igazságának Schiller-féle követelése és Goethe implicit Lessing-kritikája egyaránt
a „vissza az antik drämähoz”, illetve a , vissza Arisztotelészhez" programjának jegyében
fogalmazédna meg. Lehetséges-e az Uber Laocéon-t a cselekvés-orientalt arisztotelészi
drámaesztétika alaposan véggigondolt képzőművészeti implementációjaként olvasni?
Szeretnék e kérdésre igennel válaszolni — ehhez azonban röviden explikálnom kell mind
Lessing, mind Goethe okfejtéseit.
Mint közismert, az 1766-ban publikált Laokoón, avagy a festészet és a költészet
határai című esszéfüzérében Lessing arra tesz nagyszabású kísérletet, hogy kategoriá¬
lisan is elkülönítse egymástól a festői/szobrászi és a költői mimézis eljárásait: , amaz
tudniillik zérbeli alakokat és színeket, ez pedig időben tagolt hangokat" alkalmaz az
utánzás során, mert a festészet , egymás mellett", a költészet viszont , egymás után"
következő jelekkel operál stb. Ennélfogva , a festészet tulajdonképpeni tárgyai a lát¬
ható tulajdonságokkal bíró testek", és bár , utánozhat cselekvéseket a festészet is, de
88 Briefwechsel (ld. 223. sz. jegyzet), Bd. I. 365.
89 Goethe Schillernek 1797. julius 5-én: in: Weimar és a német klasszicizmus, szerk. Walkó György, ford. Lontay
Läszlö, Gondolat, Budapest, 1973. 143. Illetve Briefwechsel (ld. 223. sz. jegyzet), Bd. I. 363.
90 V6. W.J. T. Mitchell dekonstruktiv olvasatát, amely Lessing hierarchizáló felfogását veszi célba: MITCHELL 1986,
95—115.
91 Vö. pl. Schiller Goethe-nek 1797. május 5-én, in: Weimar és német klasszicizmus (Id. 230. sz. jegyzet) 139. Illetve
Briefwechsel (\d. 228. sz. jegyzet), Bd. I. 335—338.
96