Seite 94 [94]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA mértékben maga elé képzeli — mert így teljes világossággal /enargesztata/, szinte mint aki maga is ott van az eseményeknél, megtalálja azt, ami illő, és a legkevésbé kerülik el figyelmét az ellentmondások"6$ [55a22-26], akkor a nyelvi kifejezés szemléletességének ebbe a követelményébe természetes módon beleérti a vizudlis mozzanatot is. Azt mondja például, hogy , származhatik. ... a félelmes és részvétkeltő hatás a látványból [opszisz], de szarmazhatik magából a történések /pragma/ összeállításából /szüsztaszisz/ is, ami előbb való és a jobb költőre jellemző..." Annak, hogy az ember , részvétet érezzen azok miatt, amik bekövetkeznek", egyedül a látvány útján való biztosítása , kevésbé művészi", mert olyan , gyönyörűséget" is kínál, amely nem a tragédia sajátja (50b12). A látvány csak akkor válhat szubsztanciálissá, teszi hozzá, ha az alkotónak az utánzás révén előálló élvezetet sikerül úgymond , az eseményekbe beleköltenie”. Világosan látni, hogy a Poétika eredeti kontextusában nincs olyan kérdés, hogy lehetséges-e pusztán a láthatóságok révén emberi választásokat, döntéseket, tetteket ábrázolni: az, amit Arisztotelész látványnak /opszisz/ nevez, nem a , vizuális művészetek" valamiféle önálló terrénuma, inkább a színház komplex szcenikus médiuma, a sokoldalü, komplex itt & most-észlelés (sziinopszisz) egy mozzanata®°. A Poétikdban nem találunk elvont okoskodásokat az , időbeli" és a , térbeli" formálásról, egyáltalán, , idő"ről és , tér"-ről sem általában, sem mint ábrázolásproblémáról nem esik szó. A drámai pillanat katartikus ereje a gondosan fölépített cselekményből fakad: a fordulat punctuma nem a történések zajlásának egy absztrakt időpillanata, inkább meghatározott logikai kiterjedéssel bíró jelen, amelynek , idő"-beliségét részben az előtörténet, részben a várható következmények strukturálják. Hogy a dráma alkalmas legyen efféle szünoptikus megtekintésre — tehát a látvány , egyetlen tekintettel" (50415)67 való befogadására —, a tragédiának , olyan belső szerkezeti egységgel kell rendelkeznie, amilyennel a puszta jelenségek nem rendelkeznek. . . az arisztotelészi értelemben vett tragédia velejét annak a koncentrált, egységes szándéknak a megfordulása képezi, melybe egy ember egész élete is bele lehet sűrítve". Arisztotelész még pontosan tudta, hogy a színre vitt jelen pillanata nem a fizikai, hanem a drámai idő kategóriája. 64 ARISZTOTELÉSZ: Poétika, 55a22—26, ARISZTOTELÉSZ 1997, 69. 65 Rosen 2000, 180. 66 Samuel Weber igy fogalmaz: „Minden, ami a szinhäzzal mint mediummal, a szinpaddal &s a lätvännyal, az opszisszal kapcsolatos, Arisztotelész szerint egyedül a szünopszisz érdekében létezik. A reprezentáció gépezete ezért csak annyiban hasznos, amennyiben képes eltörölni önmagát, átlátszóvá válni, közvetlenebb pillantást engedve magára a dologra — vagyis egy cselekmény és egy élet egységére — ahhoz képest, ami a mimézis egyéb formáiban, különösen az epikában lehetséges." Vö. WEBER 2010. Ld. még SANSONE 2012, 8—12. 67 — ARISZTOTELÉSZ 1997, 69. 68 Peter Szondi Szophoklész Oidipusz királyáról szólva jegyzi meg, hogy „a tragikum nem kötődik a részletekhez és elkülönül az idöfolyamattöl”. Vö. Szonpı 1979, 20. 92
