Oldal 89 [89]
OCR
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE mélyén, amelynek feltárására törekszem, nem rejlik semmiféle rejtély vagy titok, amely csak a beavatottak, a bölcs lényeglátók vagy a szakértők számára volna hozzáférhető. Ellenkezőleg: ambícióm inkább arra irányul, hogy demisztifikáljam a géniuszt. Abból az evidenciából indulok ki, amit egyetlen nézője sem hagyhat (nem is szokott) figyelmen kívül: hogy Rembrandt nagyon gyors és pontos egy-egy közönséges emberi mozdulat, akaratlan válaszreakció vagy gesztus megragadásában: hogy rajzolásának alapja a köznapi emberi viselkedés prózájának magabiztos ismerete. A dramatológia nem tesz egyebet, mint hogy a narratívából fakadó drámai fordulatot az adott szituációban elvárható mindennapi viselkedés olyan anomáliájaként kezeli, amely — váratlansága miatt — megszakítja a magától-értődés láncolatát, ennélfogva értelmezésre szorul. A norma és normaszegés közötti fenomenológiai különbség úgy jelenik meg a szemlélő számára, mint szándékolt vagy kikényszerített másként-viselkedés, amelyben az ábrázolt személy teljes értékű drámai szubjektumnak mutatkozik. Ez kell hogy rávezesse a nézőt a cselekvő szubjektum autonómiájának vagy autonómiahiányának felismerésére, egyben cselekvéseinek lehetséges vagy valószínű motivációira; ez világíthat rá jellemének/karakterének erejére, vagy gyengeségére stb. is rávilágít. Látni fogjuk, hogy Rembrandt e célból igyekszik a nézőt is tudatos szereplőként bevonni művei , esztétikai saját világába" — mégpedig azzal, hogy nagyon is számol mind az ő mindennapi észleléseinek és elvárásainak rutinjaival és automatizmusaival, mind reflexiós képességeivel és kritikai készségeivel. 1.2.2 | Vissza ARISZTOTELESZHEZ? Összegezve az említett példák tanulságait és megelőlegezve a továbbiakat, Rembrandtot rendre az érdekli, hogy a történetek hősei miként cselekszenek (mit tesznek vagy mit nem tesznek) olyan konfliktusos helyzetekben, amikor — saját vágyaikat, céljaikat, ambícióikat követve, illetve másokéval és az objektív akadályokkal kényszerűen szembesülve — választás elé kerülnek; továbbá hogy e próbatételek miként vezetnek alkalomadtán sorsszerű felismerésekhez, erkölcsi megrendüléshez vagy megigazuláshoz, valamely konkrét lét- vagy istentapasztalathoz. Ez az egészen speciális, az események megtörténésére irányuló fókusz teszi szükségessé, hogy a Rembrandt-féle képdramaturgiai észjárás fölfejtése során egészen Arisztotelészig, illetve a Poérikában kifejtett dr-ámaelmélet voltaképpeni kulcskérdéséig — epikus diegészisz és dc$-ámai mimézisz megkülönbözteteseig — häträljak visszaf8. 48 Az arisztoteleszi kategöriäk Rembrandt elbeszelö müveire valö alkalmazäsära több kiserlet is történt az újabb Rembrandt-irodalomban: vö. pl. BLANKERT 1980, BLANKERT 1982, WESTSTEIJN 2005, PREIMESBERGER 2009, SLUIJTER 2010, SLUNTER 2015 stb. Ezek közül némelyeket a későbbiekben (Id. 184-188. és 206-212.) tärgyalni és részben vitatni is fogok. Az itt következő fejtegetések célja annak igazolása, hogy ezek a kísérletek nem hatoltak le kellö melysegben az arisztoteleszi drämaesztetika cselekveselmeleti gyökereiig. 87
